Már a középiskolában is megfigyelhettünk különböző embertípusokat: néhány lelkes diák ötféle kihúzóval, tíz darab tollal, ceruzával, körzővel, vonalzóval és egy elsőosztályos rajzdobozával járt be, mások precízen bekötötték a tankönyveiket és a füzeteiket, de a többség két, bizonytalan eredetű írószerszámmal és jobb esetben tantárgyanként egy füzettel húzták ki az évet.
Bármelyik típusba is tartozzunk, az egyetem kezdetével különböző problémákba ütközhetünk, amikor jegyzetelésről van szó. Hogyan lehet könnyebbé tenni a vizsgaidőszakot már akkor, amikor elkezded a félévet? Mit kell venni, hogyan kell jegyzetelni és hogyan kell azokat kezelni? Nézzünk néhány tippet!
Dönts okosan!
Az egyetemen azt illetően nincsenek elvárások, hogy mivel, hogyan és mennyit jegyzetelsz – sőt, egyes esetekben azt sem hátrány, ha nem írsz le semmit. Ez a képzéstől, a tárgytól, a tanárodtól és legfőképpen tőled függ, így az első, amivel szembesülni fogsz az a szabadság és az azzal járó döntések.
Elsőként vegyük azt, hogy kell-e egyáltalán jegyzetelni? A legtöbb esetben nem árt, ha vannak támpontjaid a számonkérésre való felkészülésnél azt illetően, hogy mi hangzott el a félév során és mik voltak a hangsúlyos elemei a tananyagnak, így általánosságban a válasz, igen. Vannak azonban olyan oktatók, akik inkább a szakirodalomból vizsgáztatnak, esetleg közzéteszik a prezentációikat, így az órán inkább figyelni kell, mint írni.
Ha eldöntötted, hogy jegyzetelsz, akkor a következő kérdés az: kézzel vagy géppel? A kézi jegyzeteket azért szokták ajánlani, mert így jobban rögzülnek az információk, akik pedig szeretnek firkálni az órán vagy különböző grafikai elemekkel szeretik feldobni és érthetőbbé tenni a vázlatpontokat, azoknak szintén kézenfekvő megoldás a papírnál és a tollnál maradni. Más esetekben, például ha az oktató gyorsan és sok információt hadar el, géppel célszerűbb elkészíteni a jegyzeteket, könnyebb átrendezni az adatokat, képeket, linkeket, szakirodalmakat linkelni. A számodra megfelelő módszert alapvetően tapasztalat útján fogod elsajátítani, mindenesetre az sosem gond, ha akad nálad egy füzet, ahova fontos információkat jegyzel fel, vagy esetleg arra az esetre, ha lemerül a géped.
A kézi jegyzetek előnyei
- jobban rögzül az információ
- nagyobb a mozgástered, úgy rendezed el az információkat, ahogy szeretnéd
- rajzolhatsz, aláhúzhatsz, kiemelhetsz, nyilakkal és más képi elemekkel bővítheted
- nagyobb odafigyelést igényel
Az elektronikus jegyzetek előnyei
- utólag is szerkeszthető, átrendezhető, bővíthető
- gyorsabb és pontosabb lejegyzés
- könnyen megosztható
Ami kerülendő, bár a középiskolában megszokott volt, az a minden tantárgyhoz kapcsolódó füzet(ek). Míg a középiskolában nagyjából kiszámítható volt, hogy egy füzet elég lesz egy félévre/évre, illetve tudtuk, hogy a következő évben szükség esetén folytatható egy félig üresen maradt füzet, addig az egyetemen ez kevésbé működik. Olyan esetekben, amikor egy tárgy többféléves, jól jöhet, ha egy helyre kerül a két félév anyaga, azonban máskor csak papír- és pénzpazarlás.
Rendszerezz!
Bármelyik utat is járod, egy valamire mindig figyelj oda: rendszerezd a jegyzeteket. Erre egyrészt azért van szükség, mert ezek nagy segítséget jelenthetnek neked államvizsgán, modulzárón, szigorlaton, így nem árt, ha tudod, hol találod meg őket, és az sem, ha épségben, összerendezve találod meg őket. Másrészt egyes szakokon a jegyzeteid még aranyat is érhetnek, például a leendő tanárok számára nem hátrány, ha a gyakorlótanításuk alatt van mihez nyúlniuk.
A kézi jegyzeteket abban az esetben, ha nem füzetbe vagy projekttervezőbe írtad őket, mappákba, lefűzőkbe vagy gyűrűs mappákba érdemes tartani, egy-egy elválasztón pedig megjelölni az adott kurzust. Ezek akkor jelentenek nagy segítséget, ha vizsgára készülsz, és nem kell a lakás különböző pontjairól összepárosítanod a jegyzetlapokat, hanem csak belelapozol, és tudod, mire van szükséged. Barbárabb, ám hasznos lehetőség egy tárolódoboz is, ahol a nagy mennyiségű jegyzeteket tarthatod hosszútávon.
Tipp: Számozd meg a jegyzetoldalakat vagy tűzd őket össze, hogy ne vesszenek el egymás mellől! Ha még ennél is rendszeretőbb vagy, akkor készíts rövid indexet egy kurzus főbb témáiról, hogy tudd, melyik mappában/lefűzőben mivel kapcsolatban találsz információt!
A gépi jegyzeteket ennél jóval egyszerűbb tárolni: lehet magán az eszközön, OneDrive-on, Google Drive-on vagy néhány jegyzetelős alkalmazáson is. Ebben az esetben célszerű minden félévre egy mappát létrehozni, azon belül pedig almappákat a kurzusoknak.
Na de mit vegyek?!
Általános tanácsként nehéz megfogalmazni ezzel kapcsolatban bármit is, hiszen mindenki más módszert kedvel, más számára a kényelmes. Ami biztos: amit veszel, az legyen strapabíró és inkább funkcionális, mint esztétikus (például ha egyetlen füzetet használsz a félévben, akkor az legyen spirálos, keményfedelű és legyen valamilyen jelölés az oldalán, ha más-más tantárgyakon is készítesz benne jegyzeteket).
És itt a bevásárlólista:
- egy füzet/jegyzettömb/projekttervező/papír: akkor is, ha általában géppel jegyzetelsz, mert sosem tudhatod, mikor van szükséged csak simán lejegyezni papírra valamit
- kék toll: bár az órákon írhatsz akár neonrózsaszínnel is, a vizsgákon, zárthelyiken szinte kivétel nélkül megkövetelik a sima kék tintás tollat, illetve a jelenléti ívek, órai offline feladatok elvégzésénél is jól jöhet, ha nem a melletted ülőtől szeretnél tollat kunyerálni
- mappa: ha füzetbe írsz, kevésbé lényeges, de ha csak simán papírra, akkor szinte elengedhetetlen valamely változata a jegyzetek épsége érdekében.
- szövegkiemelő: a kézi jegyzetet kedvelők számára ajánlott, kell-e még ragozni?
- oldaljelölők: haszontalannak tűnő apróságok ezek, de szakirodalmak böngészésekor, melyek általában könyvtári példányok, nagyon is szükséges az ilyesféle úrihuncutság, hiszen így a fontos részeket anélkül is megjelölheted, hogy kárt tennél a könyvekben. Aki egy füzetben jegyzetel minden tárgyon, annak pedig hasznos lehet akkor is, ha egy tárgy – egy szín elvet követve megjelöli az oldalakat vele, így könnyebben visszakeresi az adott óra anyagát.
A lista az alapján bővíthető, hogy mennyire vagy írószer-mániás, illetve mennyire minimalista jegyzeteket szeretnél készíteni, és a tapasztalatod alapján, milyen eszközöket szeretsz szívesen használni jegyzetelés közben.