A továbbtanulás mindannyiunk számára egy nagy dilemma és döntsünk bárhogy, van benne kockázat. De, hogy mi is az a vakmerőség és bátorság, amit a jövőnk érdekében bevetünk, arról Nagy Tamást kérdeztem, aki nem csak, hogy húzott egy váratlant, hanem teljességgel helyt is állt, sőt nem túlzás, hogy még maga elképzeléseit is túlszárnyalta. Nagy Tamás egyik álma az volt, hogy egy amerikai egyetemen tanuljon tovább és a másik az, hogy profi körülmények között focizzon és fejlődhessen a legjobb közegben. Álom az álomban.
De, hogy ez mennyire nem volt egyszerű, mennyi munkával járt és, hogy ez hogy sikerülhet akár neked is és még sok minden mást is árult el.
Elsőként olyan kérdéseket tettem fel, neki, ami közvetlenül az egyetemmel és a felvételihez kapcsolódik. Nézzük is.
A továbbtanulás mindig egy nagy dilemma, de te nem egy hétköznapi döntést hoztál, miért döntöttél Amerika, pontosabban a New York-i Roberts Wesleyan University mellett?
Nagy Tamás: Ez így igaz, számomra legalábbis nem egy hétköznapi döntés volt, hiszen a családomból senki nem döntött még úgy, hogy az Egyesült Államok felé vegye az irányt. Otthon mindig azt hallottam, hogy Amerika az álmok hazája és, hogy rengeteg lehetőség van. A Roberts Wesleyan Universityvel rengeteg beszélgetésem volt, biztos akartam lenni abban, hogy egy olyan egyetemre megyek, ahol megbecsülnek és támogatnak abban, hogy elérjem a céljaimat.
Mennyire volt releváns, hogy bekerülsz egy külföldi egyetemre vagy ez mindenképp egy hihetetlen faktor?
Nagy Tamás: Én nem hiszek a lehetetlenben. Azok után pedig, hogy nekem sikerült kijutnom, végképp nem. Igaz, hogy nem ismertem senkit Amerikából és fogalmam sem volt, hogy hogyan sikerülhet, de lépésről lépésre kialakult az út. A családom, barátaim végig támogattak, viszont bevallom a szüleim is meglepődtek, amikor egy átlagos vasárnapi családi ebédnél közöltem velük, hogy Amerikában szeretnék tovább tanulni és sportolni. Rengeteg akadály volt, többször mondhattam volna, hogy ”hagyjuk ez túl nehéz”, de annyira szerettem volna Amerikába jönni, hogy nem láttam olyan lehetőséget, hogy ”feladom”.
Milyen volt a felvételi? Magasabb elvárásokat kell elképzelni?
Nagy Tamás: A SAT vizsgán kétszer vettem részt, hiszen elsőnek nem értem el azt a pontszámot, amire szükségem volt. Ez a vizsga felméri a tanulók matematikai, olvasási és írási tudását. Ez egy több órás vizsga volt, rengeteg kérdéssel, na és persze mindez angolul, ami sajnos nem volt erősségem, illetve a Duolingo Online vizsgán 5x vettem részt, hiszen az első négy alkalommal nem értem el a megfelelő pontot.
Ez a vizsga kb. egy órát vett igénybe ahol egy kamerán keresztül figyeltek, hogy biztosak legyenek abban, hogy nem használok külső segítséget. A felkészülés volt talán a legnehezebb, hiszen ahogy említettem már, nem voltam jó angolból, illetve ebben az időben egy átlagos napom igy nézett ki: reggeli edzés Komáromban, iskola Tatabányán a Bárdosban, második edzés Komáromban (kedd, csütörtökön).
Heti kétszer pedig Budakalászra vagy Újpestre utaztam (attól függ, hogy hol edzettünk) hiszen lehetőséget kaptam, hogy az Újpest nb2-es futsal csapatában játszak és szükségem volt erre, hiszen Komáromban sajnos nem kaptam meg a lehetőséget, hogy a felnőttek között éles mérkőzésen mutassam meg, hogy mit tudok. A futsal mérkőzéseink hétfőnként voltak, előfordult olyan is, hogy Berettyóújfaluba utaztunk, ami tőlem kb. 5 és fél órára volt.
Hozzátenném, hogy édesapám hatalmas szerepet vállalt ebben, hiszen mindenhova elkísért, még úgy is, hogy rengetegszer előfordult, hogy éjjeli 2-3-ra értünk haza és reggel 6- kor kelnie kellett, hogy odaérjen a munkahelyére. Én pedig reggel keltem és mentem edzésre vagy suliba, attól függ, hogy milyen nap volt. Ezek mellett a magyar érettségire is kellett készülnöm, illetve az órákra, elmaradt dolgozatokra, házik bepótlására stb. Minden egyes órám percre pontosan be volt osztva ebben az időszakban, általában az amerikai vizsgákra napi egy órát tudtam készülni édesanyámmal, aki matematika-fizika szakos tanár, viszont angolul nem beszél.
Egy pár alkalommal pedig keresztapukámat látogattam meg, aki próbálta az angoltudásomat fejleszteni, illetve bátyám keresztanyukája, család barátunk, Edit is rengeteget segített angolban.
Hogy is mondjam, nem volt egyszerű és tényleg brutális nagy szenvedés volt, rengeteg dolog volt, de a legnagyobb köszönet nem is nekem jár, hanem azoknak, akik segítettek ebben az őrült időszakban. Kitartásra volt szükségem és motivációra és én mindezt megkaptam tőlük, illetve más barátaimtól is.
A foci és az egyetemi élet következett.
Nagy Tamás életében mi a foci? Mit jelent, mióta, miért, mi a cél, azaz jöhet minden, ami hozzáköt?
Nagy Tamás: Számomra a foci rengeteget jelent. 4 éves korom óta nap, mint nap órákat töltök az pályán. Rengeteg utazás, mérkőzés, sokszor szenvedés, de a nap végén mindig boldogsággal tölt el, hogy lehetőségem van játszani ezt a gyönyörű sportot. Tavaly brutális szezonunk volt, sikerült kijutnunk Floridába az állami tornára. Sikerült 16 gól és 11 gólpasszal zárnom a szezont, viszont a döntőben sajnos kikaptunk. Egy hónapja kineveztek csapatkapitánynak és a cél az az, hogy a következő szezonban még jobb eredményt érjünk el.
Egyetem után a célom az az, hogy minél magasabb szinten tudjak focizni és megmutatni az embereknek, hogyha kitartóak, akkor bármit elérhetnek. Mindent megteszek azért, hogy profi labdarúgó váljon belőlem és úgy érzem, hogy ez a 4 éves egyetemi létem alatt a megfelelő felkészítést kapjuk, profi körülmények között tudunk készülni nap, mint nap.
Akármennyi lehetőség, jövő áll előtted, de mégis egy idegen ország, nem anyanyelveden való kommunikáció és távol vagy a családodtól, barátaidtól. Ez mennyire visel meg téged? Volt honvágyad, ha igen hogyan vészelted át ezt az időszakot?
Nagy Tamás: Sokszor gondolok az otthoniakra és persze hiányoznak, de a nyáron hazamegyek és megölelem őket. Itt a Robertsnél egy nagyon befogadó kultúra van, rengeteg jó kapcsolatot tudtam kialakítani és ez sokat segített abban, hogy ne legyen honvágyam. Illetve hozzátenném, hogy sokat segít az, hogy bármikor fel tudom hívni szüleimet, barátaimat.
Mit mondanál azoknak, akik hasonlóan tehetségesek fociban és továbbtanulás előtt állnak? Bátran ajánlanád a te utadat, akár még segíteni is tudnál nekik?
Nagy Tamás: Igen és a célom az az, hogy minél többen merjenek ”nem hétköznapit ”álmodni. Az elmúlt pár hónapban rengeteget dolgoztunk azért, hogy kitudjunk alakitani egy csapatot, aki segítséget tud nyújtani hasonlókának, akik szeretnének az Egyesült Államokban továbbtanulni, sportolni. Aki szeretne, segítséget kapni az bátran keressen meg engem Instagramon (nagytamas10) és mindenkivel felveszem a kapcsolatot.
Szakmailag az egyetemed mit kínál? Többet ad, mintha otthon az akadémiai rendszerben vagy például osztrák másod- harmadosztályokban próbáltál volna szerencsét, ami viszonylag népszerű is társaid körében?
Nagy Tamás: Az egyetemen egy teljesen más rendszerben tanulunk. Igaz, hogy több beadandót kell írni, de én sokkal jobban kedvelem ezt a rendszert, mint azt, hogy év végén legyen, egy vizsga ahol több száz oldalt kell ”bemagolnom”, hogy felkészült legyek. Illetve a legfontosabb, hogy rengeteg lehetőség van a fejlődésre. Az egyetemen mindenkinek saját mentora van, ahova bármikor fordulhat kérdéseivel. A tanárok nagyon nyitottak és az órák interaktívak. Nem nagyon szerettem eddig iskolába járni, de ezekre az órákra nagy kedvvel szoktam menni.
A legfontosabb dolog, hogy a tanárok nagyon támogatóak. Sokszor előfordul, hogy nem vagyunk az egyetemen, hiszen idegenben van, mérkőzésünk ahova általában egy nappal előbb utazunk és hotelban szállunk meg, de ez soha sem probléma, sőt örülnek, hogyha sikereket érünk el és, hogy az iskolát képviseljük. Ha elmarad egy beadandó vagy vizsga, akkor mindig adnak elég időt, hogy bepótoljuk, velem történt már olyan is, hogy rengeteg kérdésem volt és a tanárom az órán kívül több órán keresztül segített megértetni az anyagot. Eszméletlen ez a segítőkészség, amit itt átélek.
Most pedig arra kérlek, áruld el vagy rántsd le a leplet: milyen az egyetemi lét Amerikában? Milyen a közeg, a felszereltség, az edzések, a társaid? Olyan, amilyennek képzelted vagy gondolnánk a filmekből?
Nagy Tamás: Sokkal jobb, mint a filmekben. Mármint hasonló dolgok történnek, de jobb átélni, mint nézni a filmet. Ez is az oka annak, hogy már nem nagyon nézek ilyen gimi-egyetemi amerikai sztoris filmeket, sorozatokat. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom érezni magamat. A társaim nagyon jó emberek, a pályán és azon kívül is, egy nagyon különleges és összetartó család vagyunk és ez is volt annak a kulcsa, hogy kiváló eredményeket tudtunk elérni.
Most pedig néhány személyesebb kérdés.
Tőled nem idegen a social média világa, felbukkansz a Tiktokon, ahol bátran osztod meg életed, a kiutazásod és az ehhez kapcsolódó élményeket, érdekességeket követőiddel és szerény véleményem szerint igenis van igény a tartalmaidra. De mi volt ennek az oka, inspirációja és mit gondolsz alapvetően erről a sokat bírált platformról?
Nagy Tamás: Köszönöm szépen! A sztorim hihetetlen, hiszen annyi mindenen kellett keresztülmennem ahhoz, hogy most Amerikából az egyetemi szobámból válaszoljak a kérdéseidre. Most is csak mosolygok. kicsit elérzékenyülök… A TikTok videóimmal az a célom, hogy minél több embert inspiráljak és a történetem által megmutassam mindenkinek, hogyha szeretnének változtatni, akkor vannak lehetőségek. Én változtatni szerettem volna és sikerült is, és ennek csakis egy oka volt, hogy nem adtam fel.
Egyik videódban beszéltél arról, hogy szükséges a tandíjhoz hogy munkát vállalj. Ez mennyire volt megterhelő vagy okozott nehézséget? Nem ment a teljesítményed rovására?
Nagy Tamás: De talán igen, az első évemben lehetett volna jobb is a sport teljesítményem, illetve a tanulmányaim is. Rengeteget dolgoztam, de nem nagyon volt más opció. Viszont a második évben hatalmas támogatást kaptam az egyetemtől, hiszen látták, hogy mennyit teszek azért, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Dolgoztam takarítóként, késő esti konyhán, bútorokat cipeltem stb. Azért tudtam ennyit dolgozni, hiszen az egész egyetemi élet úgy van összeállítva, hogy legyen lehetőséged tanulni, sportolni, dolgozni. Otthon is van lehetőséged, viszont ahogy a barátaim mesélik, sokkal nehezebb.
Az egyetem bárhonnan is nézzük mindig is szólni fog a bulizásról is, neked is vagy ez egyáltalán mennyire fér bele nektek?
Nagy Tamás: Persze, viszont mindennek megvan a maga ideje. Az egyetemen sok lehetőséged van a szórakozásra, kikapcsolódásra, viszont a csapatunk nagyon tudatosan osztja be idejét, hiszen máshogy nem lehet komolyabb célt elérni. De nem mondom, hogy egy-két nagyobb győzelmet nem ünnepeltünk meg.
Milyen a csapat? Mennyire ez a nagybetűs CSAPAT, ahol már-már mindenki egy kicsit a családod is?
Nagy Tamás: Nagyon befogadóak és segítőkészek voltak velem, amikor ide jöttem úgy, hogy kb. nem értettem semmit, amit beszélnek és nem is nagyon tudtam válaszolni. Annak ellenére is szerettek, hogy az első megmozdulásomból kötényt akartam adni az akkori csapatkapitánynak… A pályán kívül mindenki segítőkész egymással, nincsen kilógó láncszem, viszont a pályán más a helyzet, nagyon kemény edzéseink vannak, mindenki a kezdőben szeretne lenni, illetve az egyetemen van egy második csapat is ahol 25 játékosnak az a célja, hogy a mi csapatunkba játsszon. Rengeteg életre szóló barátságot tudtam kialakítani a csapattársakkal.
Különböző kultúrából vagyunk, jelenleg: spanyol, brazil, kanadai, mexikói, chilei, angol, amerikai csapattársaim vannak, de volt Ugandai, Nigériai csapattársaim is, akiket akármikor fel tudok hívni és órákig tudnánk beszélni. Megbeszéltük, hogy kötelező egymást meglátogatnunk majd az egyetemi évek után.
Mérkőzés előtti különleges rituálé? Emlékezetes pillantok, esetleg első csapatbeli gól?
Nagy Tamás: Együtt szoktunk reggelizni vagy ebédelni a csapattal, később pedig az öltözőben szokta elmondani az edző a taktikát, illetve nagyon motiváló beszédeket tart, az öltözőben van egy csapat DJ is, ő felelős a zene miatt, de az öltözőben töltött utolsó 10 percben a zene leáll, senki nem beszél, mindenki magával foglalkozik, koncentrál a mérkőzésre. Azután a csapatkapitány szól, hogy gyertek közelebb srácok, körbeállunk, mond egy pár szót a csapatnak, imádkozunk egyet, azután kimegyünk és mindent megteszünk azért, hogy a szurkolóink boldogok legyenek a mérkőzés végén.
Hogy még inkább megértsük az életed, elmesélnéd nekünk egy napod, hogy is néz ki?
Nagy Tamás: Minden nap mást csinálok ebben a szemeszterben, amit kifejezetten szeretek. De például a hétfői napom a következőképpen néz ki:
- 8:30 reggeli az egyetemi étteremben
- 9-11- ig könyvtárban dolgozom
- 12:00-12:50- ig első órám van
- 13:13:50- ig második órám van
- 14:00 ebéd az egyetemi étteremben csapattársakkal
- 16-17- ig csapattal konditermi edzés
- 17:30- tól edzést tartok u15-ös korosztálynak (egy helyi klubnál)
- 20:00-21:30– ig csapatedzés
- 21:40-22:30- ig RA (Resident Advisor) meeting
Azt gondolom, hogy ezek a válaszok betekintést engedhettek, hogy milyen is lehet külföldön továbbtanulni minden pozitívumával és negatívumával egyaránt. S, ha egy nap ti is amerikai egyetem felé vennétek az irányt, ne habozzatok felkeresni Nagy Tamást, akinek a története és személye is segít, hogy az amerikai álom ne csak egy álom maradjon. Neki innen is köszönjük a válaszokat és sikeresebbnél sikeresebb idényeket kívánunk számára!
képek: Nagy Tamás fényképei
Nagyszerű interjú!