Magazin

Stromae 2022 – Multitude albumkritika

WordPress adatbázis hiba: [Unknown column 'user_ip' in 'where clause']
SELECT vote FROM HA5CPl3AT_newsy_post_votes WHERE post_id = 298 AND user_id = 0 AND user_ip = '44.212.99.208' ORDER BY id DESC LIMIT 1

Stromae ismét színpadon 

Prostituált fia, kamionsofőr, menekülttörténetek, a karantén napos és árnyékos oldala, mentális betegségek: ezeket a teljesen szürreális témákat bemutatva tért vissza hét év után Stromae. Összefűzött egy kaotikus, de annál színesebb szóláncot, amelyet Multitude (Sokaság) névre keresztelt. Az idén a Sziget  fesztivált is megjárt belga énekes a tőle megszokott eredeti, nyers, néhol befogadhatatlan stílussal meséli el többek között szünetének több okát, illetve, hogy addig ő mit látott a világból. 

Stromae

Magyarországon a francia nyelv tanulása és használata finoman szólva is egyáltalán nem divatos („Én ezt a kimondhatatlan köpködést semmi pénzért nem fogom megtanulni”). Ezzel többek között én is így voltam: angoltudásommal úgy éreztem, hogy már képes lennék meghódítani a világot (Spoiler alert: azóta sem sikerült). Soha nem is érdeklődtem volna a francia nyelv iránt, ha általános iskolában az egyik barátnőm nem mutat meg egy videóklippet, amiben egy animált, fogas Twitter – madár zabáltatja fel az embereket egy óriási madárszörnyeteggel.


Stromae

Igen, Stromae 2013-as Carmen című daláról beszélek, amely egy kemény beszólás a mai közösségi médiahasználatnak és alapjáratóan a fogyasztói társadalomnak. Ez csak egy kiemelt, szemöldökráncolós témája az énekesnek, és örömmel árulhatom el, hogy a hét évnyi szünet nem temette el a provokatív témák további eljövetelét sem. A lemez kétségtelenül egyik legerősebb dala, a L’enfer (Pokol) talán nem olyan sokkoló, mint a többi, de biztos vagyok benne, hogy a legtöbben érzelmileg ehhez tudnak a legjobban kapcsolódni, beleértve magamat is.

A maestro (művészneve ezen szó szótagjainak megcseréléséből áll) ebben a számban tökéletesen elmondja, hogy milyen érzés szorongással élni, mennyire elszigetelve érezheti magát az ember. Az énekes maga is depresszióval küzd, ez volt az egyik oka visszavonulásának is.

 

A dal a TF1 francia csatorna műsorában volt hallható először, amelyben az interjú alatt csendül fel, a negyedik fal megtörésével, a néző felé kifordulva. Az egyszerre démoni és mennyi hangzású asszonykórus pedig olyan mélységekbe rántja le magával a hallgatót, amely pontosan áthozza a téma fontosságát. 

Az album beetető dala a tavaly októberben kislemezként megjelenő Santé (Egészség) volt. Kétségkívül a legrádióbarátabb track, viszont a különleges és fontos téma itt sem marad el: Stromae azokra az emberekre emeli poharát, akiket ritkán szokott ünnepelni a társadalom: kamionsofőrökre, takarítónőkre, kukásemberekre.

Ahogyan maga az énekes is nyilatkozta, szerinte egy szomorú történetre is lehet vidám dallamot írni, sőt kifejezetten előnyös lehet például egy trauma feldolgozásakor. Ez több, korábbi dalánál is érezhető, gondolva csak a világhírű Papaoutai (Hol vagy Apa) slágerére, melyben saját édesapja emlékét idézi meg, aki a ruandai népírtás áldozata lett. 

Stromae

A hangszerelése kiemelkedően egyedi az egész albumnak. Paul (Stromae eredeti neve) gyerekkorában rengeteget utazott, ami már a bontakozó zenei érdeklődését is nagyban befolyásolta. Egzotikus hangszerek bőséges tárházát kapjuk, a barokk hangzású fortepianótól kezdve a kínai hegedűként ismert ehruig. Így minden dal mind ritmusát, mind hangnemét illetően meglepetésekkel teli és kreatív.

Azonban ez sajnos nem menti meg ott az albumot, ahol erre szükség lenne: néhány dal, főleg mert számunkra idegen nyelven szólalnak meg, felejthető és abszolúte „egyszerhallgatós.” Számomra ilyen volt a Mon amour (Szerelmem), illetve a lemeznyitó Invanincu (Veretlen) is. Hiába, felesleges a rengeteg díszítés a tortán, ha maga a piskóta bűzlik valahol.

A cifra hangszerek bevonása helyett lehet érdemesebb lett volna kétszer újragondolni a groove-ot, vagy esetleg az énekdallamot. Jó dalok voltak, de egyáltalán nem ütötték azt a színvonalat, amit a lemez többi része pedig simán hozott.

Összeségében a Multitude egy tökéletes visszatérés. Tömör, rengeteg mondanivalóval, történettel, további ötletekkel. A rajongók tárt karokkal és milliónyi koncertjeggyel köszöntötték kedvencüket, tekintve, hogy az énekes jelenleg (is) teltházas stadionokban ad elő minden turnéállomásán.

Kifogyhatatlannak tűnő, zabolázhatatlan kreativitása újból megmutatkozott, kisebb bukkanókkal, de átlagban egy olyan sokasággal, amelyből mindenki ki tudja ragadni a számára legátélhetőbb elemet.  

Nektek mi volt az idei kedvenc albumotok? Írjátok meg nekünk kommentben! 

Kép forrásai: 1, 2, 3 

Mi a reakciód a cikkre?

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük