Miért vállaljuk túl magunkat?
Egyetemistaként, húszas éveink elején dúl bennünk a tenni vágy. Úgy érezzük, szeretnénk megváltoztatni a világot, szeretnénk elérni azt, amit csak lehet. Noha ez sokszor a beadandókon nem látszódik, mégis ott él bennünk a vágy. Így hát nem csoda, ha mindenbe belekóstolunk, mindent magunkra vállalunk.
Emellett igen gyakori az is, hogy kollégistaként jól jön az a plusz kereset, főleg ha az ösztöndíjat sem sikerült elnyerni. Bizonyos szakokon egyszerűen összeegyeztethető a részmunkaidő az órarendeddel, plusz a nem katalógusos órákra be sem kell járnod. Így köt ki sok egyetemista a kasszák mögött, a raktárban, vagy bármilyen alkalmi munkában.
Úgy gondolom, hogy erről kevés szó esik, mégis sokan magukra ismerhetnek a következő mondatokban. Sokszor, nem vagyunk képesek nemet mondani; még akkor sem, ha az az ajánlat nem annyira kecsegtető; még akkor is, ha tudjuk, ez már nagyon nem fog beleférni a naplónkba. „Na jó, akkor maximum 1 órával kevesebbet alszok”, hangozhat ilyenkor ellenérvként, és már kezet is ráztál rá.
Mit tegyek?
Az előbbiekben pár indokot olvashattál arról, hogy mégis miért vállalod túl magad mindig. E mellett természetesen még 100 indok lehet, 100-szor annyi megoldással, de ez e cikk kapacitását túlmúlja. Éppen ezért, a következőkben a fentebb említett problémákra találhatsz javaslatokat. Fontos, hogy ezeket javaslatként kezeld és ne vedd készpénznek; ahány ember, annyi érzés, életmód és gondolkodás.
Ha túl csordul benned a tenni vágy és hajnali 1 óra körül megszáll Superman ereje, hogy megváltsd a világot tudásoddal és tetteiddel, akkor elsősorban gondolj arra, hogy miért is indultál el azon az úton, amelyen most jársz. Gondold végig, hogy a szak, amelyen vagy, hogy azok a tanárok, melyek téged tanítanak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a tudásod a lehető legjobban használd fel. A tenni vágyad és a szupererőd irányítsd a tanulmányaidba, hogy abban a legjobb légy. Ha egy területen mester leszel, utána már más irányba is érdeklődhetsz, de addig dolgozz az elsődleges céljaidon.
Ez mind szép és jó, de mégiscsak nyomos indok a munkavállalásra, ha pénz szűkén vagy. Igen, ez valóban sokszor probléma, de a legtöbb egyetemen többféle ösztöndíjra lehet pályázni: Tudományos munkáért járó ösztöndíjra, szociális ösztöndíjra is pályázhatsz, de ha jó KKI eredményed van, akkor tanulmányi ösztöndíjat is kapsz. (Látod? Még egy indok, hogy a lehető legtöbb energiád a tanulmányaidba fektesd). Emellett természetesen – ha az órarended lehetővé teszi – vállalhatsz munkát, de azt felelősségteljesen tedd, hogy a tanulmányaid elvégzését ez ne befolyásolja negatívan. Ilyen lehet otthonról végezhető munka, mint pl. adatkezelő, bármilyen Microsoft csomaggal való munka, support-os stb. Emellett pedig az alkalmi munkák is jó pénzforrások lehetnek. Gyakran keresnek nehéz dolgok emelésére, költöztetésre férfiakat.
S végül elérkeztünk a legkényesebb problémához, amelyet már nehezebb kezelni. A nemet mondás egy képesség, mellyel – hidd el – sok fiatal, fiatal-felnőtt, és régebb-óta-fiatal küzd. Késztetést érezhetünk arra, hogy minél-minél több munkával terheljük magunkat, minél-minél több felelősséget tegyünk magunkra. Ez lehet azért is, mert meg akarunk felelni valakinek/valakiknek, akár magunknak. Ellenben lehet azért is, mert fontosnak akarjuk magunkat érezni. Tedd fel magadnak őszintén ezeket a kérdéseket:
- Miért akarom én ezt a munkát?
- Szükségem van egyáltalán erre a munkára?
- Lehet, hogy csak menekülök az elsődleges kötelességeim elől?
Ha ezek közül bármely kérdésre igen a válaszod, akkor már tudni is fogod, hogy mi tévő legyél. Hogy ezt meg tudd valósítani, bizonyára a barátaid segítségedre lesznek.
Ebben a cikkben túlvállalással kapcsolatos problémákról és azok megoldásáról olvashattál. Ezeket természetesen nagyon könnyű leírni. Arról, hogy hogyan hajtsd végre sikeresen e terveket, egy másik cikkünkben olvashatsz.
Veled előfordult már, hogy túlvállaltad magad? Könnyen tudsz nemet mondani másoknak? Vagy inkább okoz ez nehézséget számodra? Mit gondolsz erről a témáról? Írd meg nekünk kommentben vagy üzenetben!
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
I wanted to avoid any spoilers and just bring your attention to this series. I absolutely recommend watching it. I hope you go ahead and watch it. Have a good one! 🙂