Budakeszi Budapest közvetlen szomszédságában elterülő, körülbelül 15 ezer lelket számláló, sváb kötődésű város, amelyet két oldalról zöld területek, erdőségek határolnak. Sokban nem különbözik a többi településtől, itt is vannak girbegurba utcácskák, a helyiek által ismert kisboltok, amik aranyat érnek, városi piac, amit csak dicsérni lehet – ahogy akadnak hibák is, például az elhíresült dugók a Budakeszi úton, ahol a Széll Kálmán térről induló 22, 22A és a 222 számú buszok hordják-viszik a Budapesten dolgozókat, iskolásokat és a Budakeszire látogatókat is. De akkor miért éppen Budakeszi a legalkalmasabb arra, hogy Budapest vonzáskörzetében eltölts néhány napot?
1.A zöldből sosem elég!
Budakeszi vonzereje tagadhatatlanul a közelségének köszönhető: egyrészt a fővárossal határos, így könnyen megközelíthető, a hazajutás is problémamentes, hiszen a buszjáratok szinte végig a Fő utcán haladnak végig; másrészt pedig szinte bármerre indul az ember, nyomban valami zöldre bukkan.
Ha például eleged van a dugóból, a BKK-ellenőrökből vagy csak szimplán egy kis mozgásra vágynál, elég ha beveted magad a Budakeszi erdőbe, ami a Fő utcára merőleges utakon körülbelül öt perc alatt elérhető, és máris megkezdheted a túrát az Anna-rét, a Normafa vagy a János-hegy felé.
Ha valaki fél, hogy eltéveszti a megfelelő megállót, akkor utazzon végig a 22A végállomásáig, hiszen innen sincs messze a természet! A CBA és a helyi rendőrőrs melletti húzódó utcán kell csupán végigsétálni, élvezni egy keveset a Fűzfa utca barátságos, kertvárosi hangulatát, és hopp! Már meg is érkeztünk Budakeszi egyik legnevezetesebb területéhez, az égignyúló Mamutfenyőkhöz. Innen pedig csak egy köpésnyire van az éppen revitalizálás alatt álló Nádas-tó (melynek léte avagy nem léte állandó vita a helyi lakosok között), így annak felfedezése is egy expedíció sikerérzetével járhat együtt.
Aki pedig még ennél is többet szeretne, annak tökéletes választás lehet a Budakeszi Arborétum, amelyhez elsőként a 222-es buszt kell igénybe venni, majd a Széchenyi utca nevű megállóban a 795-ös volánbuszra kell átszállni. A Hidegvölgyi pihenőháztól pedig az erdőn keresztül vezet az út egészen az arborétumig. (A nyitvatartásról és a belépőkről itt olvashatsz bővebben.)
2.Zarándoklat Makkoson
Budakeszi területén már az újkőkorban is laktak, és mint fentebb említettük, később erősen sváb kötődésű településsé vált. A Makkosmária-legenda pedig egy szintén sváb gazdához, Traub János nevéhez kötődik. Traub János egyik nap a budakeszi szőlőkbe sétált, mikor a ma Makkosmáriának vagy Máriamakkosnak nevezett területen, az egyik tölgyfán Krisztus arcképe jelent meg előtte. A legény ezután megbetegedett, csodálatos gyógyulása után pedig egy Mária-képet akasztatott az útszéli tölgyfára, innen ered a terület neve is: Makkosmária. A szentképet mások is látogatni kezdték, majd az események kivizsgálása után engedélyezte az egyház is, hogy nyilvános tiszteletben részesítsék azt.
Először kis kápolnát, majd egytornyú templomot építettek a tiszteletére, végül pedig 1938-ban megkezdték a jelenlegi templom, az Angyalok királynéja építését. A templom a Székesfehérvári egyházmegye búcsújáróhelye lett.
Makkosmária Budakeszi kevésbé kiépített városrészeinek egyike, amelyet két úton lehet megközelíteni: egyrészt az Erdő utca megállótól balra felfele sétálva, másrészt az erdőn keresztül a János-hegy-Normafa-Virágvölgy útvonalakat követve. A templom mellett nagy zöldterület található, ami iskolai rendezvények, családi piknikek kedvelt színhelye.
3.Falunap másképp?
2023 júniusában az V. Budakörnyéki Sörfesztivál került megrendezésre Budakeszi Fő utcai parkjában. A sörfesztivál, amely a COVID előtti időkben kezdődött, a nehezítő körülmények ellenére is hagyománnyá vált Budakeszin. A legkülönfélébb sörök megkóstolása mellett a több napos rendezvény olyan fellépőket is meghívott, mint Kis Grófo. Emellett több, helyi együttesnek is lehetőséget adott a szereplésre. Bár a sörfesztivál elsőre a falunap fellengzős elnevezése, nem csupán az alkoholról szólt, ugyanis gyermekprogamok is várták a családdal érkezőket.
Budakeszin továbbá folyamatosan vannak hasonló rendezvények. Augusztus 11-én, pénteken szintén a Fő utcai parkban tartják a következő utcabált. (A programról bővebb információt itt találsz.)
4.Állatkert helyett
A Fővárosi Növény-és Állatkert bizonyára mindenki számára feledhetetlen élmény, ugyanakkor hangulatában egészen más, mint a Budakeszi Vadaspark. A park maga egyrészt tájvédelmi területen fekszik, erdőség veszi körbe, így egyszerre ad lehetőséget arra, hogy az ember felfedezze a kirándulás örömeit és arra, hogy megismerje a terület élővilágát.
A park folyamatos, napi és heti programokkal várja a látogatókat. Naponta tartanak például állati tréningeket, amelyek tulajdonképpen a delfin show-k vadasparki változatai. Itt olyan állatokat is megfigyelhetünk, amelyek általában éjszaka aktívak. Márciustól egészen októberig minden hétvégén állati bemutatókat tartanak, ahol a nyestek, görények és különféle madarakon kívül még kutyabemutatót is nézhetünk!
Akinek pedig nem elég a tudás gyarapítása, az állatok nézegetése és a séta a gyönyörű erdőben, az kiélheti magát a kalandparkban is. A kalandpark pályái A-tól F-ig mindenféle korosztálynak és személynek megfelelnek, hiszen egészen a kezdő szinttől eljuthatunk az extrém kihívásokig! További információt ezekről itt találhatsz!
5.Csöpp látnivalók
Még mindig nem volt elég Budakesziből? Akkor sétáljunk egyet a városban és tekintsük meg az elszórt látványosságokat is!
Elsőnek, szálljunk le a Szanatórium utcánál és tekintsük meg a mozdonyt, vasút nélkül! De miért van mozdony Budakeszin, ahova sohasem járt vonat? A magyarázat egészen egyszerű: korábban MÁV-kórház működött itt, így 1986 óta a Rózsa utca sarkán áll, bár a kórház vasúti kötődése már megszűnt. A mozdony a budakeszi gyermekek kedvence, de az idelátogatók számára is érdemes lehet egy pillantást vetni rá!
Ezután nézzük meg a Himnusz-szobrot, amely szintén a Szanatórium utcánál, a Budapest felé vezető megálló mögött található. A teret bevilágítandó áll az istenalakot ábrázoló szobor, melynek palástján Kölcsey Himnuszának sorai olvashatók.
Körülbelül egy megállóval lejjebb, a róla elnevezett utcában található Erkel Ferenc nyaralója, ahol szívesen töltötte az idejét. Emlékére a Fő utcai parkban szobrot is állítottak.
A Fő utca baloldali szakaszán sétálva vagy a kényelmesebbek kedvéért két megállónyit buszozva elérkezhetünk a Nagy Sándor József Emlékházig, amely a budakeszi honvédzászlóalj „főhadiszállása”. Annak emlékére jött létre, hogy Nagy Sándor József, a 13 aradi vértanú egyike 1849-ben, a tavaszi hadjárat során pár napig Budakeszin állomásozott.
Források: Budakeszi (Wikipédia), Angyalok királynéja kegytemplom (Wikipédia), V. Budakörnyéki Sörfesztivál, Péntek esti utcabál, Budakeszi Arborétum, Budakeszi Vadaspark, Budakeszi Mozdony, Nagy Sándor József Emlékház