Egyetemi élet

Kevés a pontod az egyetemi alapképzésre? Válaszd a felsőoktatási szakképzést (FOSZK)!

Idén is számos alap- és mesterképzés mellett meghirdetésre kerültek felsőoktatási szakképzési területek, közismertebb nevén FOSZK képzések. Ezek azok számára előnyös, akik nem tudják pontosan, milyen irányban szeretnének továbbtanulni, illetve egy jó alapot biztosít a későbbi szakirányú felsőoktatási tanulmányokra.

Általános információk a FOSZK képzésről

A FOSZK 4 féléves, azaz két éves képzést foglal magába, ebből bizonyos esetekben az utolsó félév külső szakmai gyakorlati helyen történik. 120 kreditet kell teljesíteni a képzés folyamán, illetve rendelkezni kell egy alapszintű (B1) nyelvvizsgával, valamint egyetemi hallgatóként jogosult vagy kollégiumi elhelyezésre, ösztöndíjakra. Fontos, hogy nem szükséges emelt szintű érettségi a szak elkezdéséhez. Minimum felvételi ponthatár 240 pont, és jellemzően 240-280 közti ponthatárok jellemzők. Erről részletes statisztikát a felvi.hu ponthatárok, statisztikák menüpont alatt találsz. Hogy mire is kell odafigyelni az idei felvételin, azt ebből az írásból seperc alatt megtudod.

Miért előnyös?

Ehhez a képzéshez – mint már említettem – nem szükséges az emelt szintű érettségi teljesítése, valamint a képzés teljesítésével ki lehet váltani az emelt szintű érettségit. Ezen könnyítés jól jön azoknak a középiskolásoknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek a nehezebb, mégis több pontot érő emelt vizsgához. De azoknak is, akik érettségi eredményük alapján nem kerülhetnének be a kiválasztott alapszakra.

Mindazonáltal a legtöbb egyetem plusz pontokkal elismeri az oklevelet, például jeles érdemjegyű oklevélért jellemzően 380-400 pontot számol fel az adott intézmény pontként, ami sok esetben lehetővé teszi az állami férőhelyes képzést egy magas ponthatárú szakon. Valamint az alapképzésben a már FOSZK képzésen teljesített kurzusokat el lehet ismertetni, így azokat nem kell újra teljesíteni. Valamint mivel ez nem egy alapképzés, emiatt a tárgyak teljesíthetőségi követelményei is az esetek többségében alacsonyabbak.

Milyen képzési területek közül lehet választani?

Jellemzően azokhoz a képzés fajtákhoz tartoznak ilyen formátumú képzések, amelynek alapképzésére állami férőhelyre jellemzően magas pontszámmal lehetséges bejutni. Azonban egyes képzések önmagukban is olyan szakmai területet érintenek, amelyeknek nincsen közvetlen alapképzési párja, ilyen például a gyártásszervező felsőoktatási szakképzés, amely szorosan kötődik a médiához, ugyanakkor ennek leginkább a logisztikai részét tudják elsajátítani a hallgatók.

Az idei 2022/2023-as tanévre vonatkozóan az alábbi képzésfajták kerültek meghirdetésre:

Agrár

  • Gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzés
  • Ménesgazda felsőoktatási szakképzés
  • Mezőgazdasági felsőoktatási szakképzés
  • Szőlész-borász felsőoktatási szakképzés

Gazdaságtudományok

  • Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés
  • Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés
  • Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés

Informatika

  • Gazdaságinformatikus felsőoktatási szakképzés
  • Mérnökinformatikus felsőoktatási szakképzés
  • Programtervező informatikus felsőoktatási szakképzés

Jogi

  • Jogi felsőoktatási szakképzés

Műszaki

  • Műszaki felsőoktatási szakképzés

Művészet

  • Gyártásszervező felsőoktatási szakképzés
  • Színházi rendezőasszisztens felsőoktatási szakképzés
  • Televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzés

Orvos- és egészségtudomány

Orvosi diagnosztikai analitikus felsőoktatási szakképzés

Mely egyetemeken érhetők el a FOSZK képzések?

A képzésekhez tartozó részletes leírásokat és követelményrendszert, illetve a képzések helyszíneit a felvi.hu-n lehet elérni erre a linkre kattintva. Amennyiben megálmodtad, mely képzésre jelentkeznél, ez a felvételi kisokos segítségedre lehet.

Szubjektív véleményem a FOSZK képzésről

Azt gondolom, hogy ez a képzési fajta egy jó választás lehet annak, aki egy tudatos „építkezést” szeretne létrehozni, és ezáltal elérni egy magas ponthatárú szakot. Emellett azoknak a szakközépiskolás diákoknak tudnám ajánlani, aki a szakmájukhoz szeretnének egy egyetemi papírt, vagy éppen azoknak, akik szakmát szeretnének váltani. Egykori vendéglátós tanulóként a Pécsi Tudományegyetem televíziós műsorkészítő képzését végeztem el. Ez egy nagyon gyakorlatorientált képzés volt, ahol a leginkább a mozgó- és álló képalkotás gyakorlati és technikai részét igyekeztek átadni az oktatók. De emellett az újságírást, vágást is tanultam érintőlegesen.

A volt szaktársaim közül többen el tudtak helyezkedni médiumoknál, illetve kreatív ipari cégeknél. Ennek a képzésnek az elvégzésének köszönhetően jelenleg ezt a tudást fejlesztve tanultam tovább a PTE BTK kommunikáció és média alapszakon. Itt a megszerzett gyakorlati tudást igyekszem párosítani az elmélettel, valamint hatalmas előny, hogy több tárgyamat elismertetve kevesebb órám volt az előző félévben, mint szaktársaimnak.

Forrás: pemonline.hu

Mi a reakciód a cikkre?

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.