Magazin

Interjú Columbo-val, a Brains frontemberével – Széchenyi Egyetemi Napok 2023

WordPress adatbázis hiba: [Unknown column 'user_ip' in 'where clause']
SELECT vote FROM HA5CPl3AT_newsy_post_votes WHERE post_id = 972 AND user_id = 0 AND user_ip = '3.233.242.216' ORDER BY id DESC LIMIT 1

Idén első alkalommal vettem részt a Széchenyi Egyetemi Napokon (04. 20., csütörtök), ahol a koncertjük után lehetőségem nyílt interjút készíteni abszolút kedvenc együttesem, a Brains frontemberével, MC Columbo-val. Már évek óta folyamatosan járok a koncertjeikre országszerte, a Debreceni Campus fesztiváltól kezdve, a budapesti Akváriumon, és a tavaly két év kihagyás után megrendezett Ludovika fesztiválon át Sopronig (Volt fesztivál), és Veszprémig.

Egyetemistaként a zh-kra, vizsgákra való felkészülésnél, és persze a nyári fesztiválszezonban a tavaszi/ nyári vizsgaidőszak után mindig feltölt, ha egy Brains-koncerten az első sorban tombolva újra és újra érezhetem az adrenalint, és dopamint, ami ilyenkor mindig megszokott.

Így most különösen örültem, hogy a győri fellépésük után az Egyetemisták cikkírójaként lehetőségem nyílt feltenni kérdéseimet munkásságukkal, eddigi fellépéseik tapasztalataival, inspirációjukkal, motivációjukkal – és energikuságukkal kapcsolatban.

Többféle stílust kipróbáltatok már. Van olyan, amelyik nagyon közel áll hozzátok / melyik az, ami a leginkább közel áll hozzátok ezek közül?

Columbo:  Amelyik zenei stílus a leginkább meghatározza a Brains világát, az a drumn’n’bass – tehát ezt emelném ki. Ez az a zenei stílus, ami talán mind az öt, vagy hat tagunkat összeköti. Ez az a stílus, ami mindannyiunknak közel áll a szívéhez, és igazából a drum’n’bass zene volt az, ami a Brains-t is egy kicsit így kiemelte, és meghozta a széleskörű ismertséget, úgyhogy talán a drum’n’bass az, ami a leginkább meghatározó számunkra. 

Egyértelműen ti vagytok a fiatalok egyik legkedveltebb zenei előadója – ez abból is látszik, hogy a közönség első soraiban gyakran megfordulnak olyanok, akik országszerte több fellépésetekre is ellátogatnak.

Milyen érzés számotokra, amikor a (fesztivál)közönség az elejétől a végéig ismeri, és énekli egy-egy dalotokat? Milyen érzés egy teltházas koncerten előadni?

Columbo: Nagyon jó. Igazából a legnagyobb elismerés szerintem egy zenekarnak, és nekünk is az, amikor azt látjuk, hogy tényleg egy kitartó, kemény mag ki tud alakulni a zenekar körül, mert nyilván egy fesztiválon teljesen más, amikor jönnek-mennek az emberek, ott vannak több előadó miatt, de mondjuk egy önálló koncerten – akár a Budapest Parkban, vagy vidéki klubkoncerteken, teljesen más, amikor látjuk az alaparcokat, amikor kívülről fújják a szövegeket az elejétől a végéig; az nyilván minden zenekarnak a legnagyobb megtiszteltetés, hogy tényleg olyan lelkes és hű rajongói bázist tud kialakítani, akik követik. Tényleg vannak; név szerint ismerünk olyan arcokat, akik – mint ahogy hallom, te is – koncertről koncertre, városról városra járnak.

Azt gondolom, ez a legnagyobb siker – ezt már valamelyik díjátadón, talán a Fonogramnál, kiírtuk, hogy oké, hogy nyertünk Fonogram-díjat, de nem csak szövegelés, hogy a zenekarnak, számunkra is az a legnagyobb elismerés, hogy évek után, újra és újra ugyanazok az arcok megjelennek. Mert jönnek-mennek: a fiatalok megismerik/ hallják valakitől, eljönnek.

Aztán továbbkalandoznak, de a kemény mag, aki tényleg kitart a zenekar mellett – a legnagyobb elismerés egy zenekarnak, úgyhogy ez számunkra is nyilván nagyon nagy megtiszteltetés. 

Illetve egy teltházas buli: az pedig egy presztízs, és nyilván ugyanúgy jó érzés egy zenekarnak, amikor azt látja, hogy kinéz egy helyet, és azt meg tudja tölteni. Úgyhogy ezek persze nagyon jóleső dolgok egy zenekar életében.

columbo

Nekem különösen tetszett, hogy külföldi előadókkal – pl. a Sian Evans-el készített We Are One esetében – is dolgoztatok együtt, ezzel erősítve a nemzetközi zenei együttműködés vonalát. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen irányba is elinduljatok?

Columbo: Nem is tudom, Sian szerintem nem az első volt, előtte volt Tenor Fly, meg Top Cat, és Dynamite is – de lehet, hogy ő inkább már Sian után jött. Az alapötlet igazából onnan jött, hogy maga a drum’n’bass, ami a zenénket meghatározza, az egy brit-angol eredetű, gyökerű elektronikus zene, és nyilván emiatt vannak Angliában is a vokalisták közül a legtöbben, akik ebben a stílusban tevékenykednek.

MC Dynamite, Sian Evans, Tenor Fly, Top Cat – ők mind olyan előadók, akiknek a zenéjén én legalábbis konkrétan felnőttem. És igazából személyes vágyam is volt, hogy egyszer legyen velük valami közös dal, és a Brains szempontjából is releváns volt, hogyha már drum’n’bass zenét készítünk itthon, akkor jó lenne az alaparcokat megkeresni. 

Meglepetésünkre – megkerestük őket, mutattuk az addigi zenéinket – és mindannyian azt mondták a megkeresés után, hogy igen – Ez abszolút jó érzés volt, hogy akiknek a zenéjén felnőttünk, igent mondtak – ez abszolút megtisztelő volt. 

Igazából az adta az ötletet, hogy drum’n’bass zenét csinálunk, és ők voltak ezeknek a zenéknek a top vokalistái. 

Zenei stílusotokban való változásnak köszönhetően külön koncerteket is adtok – „Classic” – korszak és az azt követő dalok, ami szerintem egy szuper ötlet – a teltházas koncertek, és az elkapkodoott jegyek mutatják, hogy teljes mértékben elnyerte a rajongók tetszését is. Mesélnél kicsit, hogy fogalmazódott meg bennetek, hogy külön koncerten adjátok elő ezeket a dalokat?

Columbo: Az alapötlet onnan jött, hogy általában aki már – most a Brains név; kiszámoltuk, jövőre lesz 30 éve, hogy működik: az nagyon kemény. Én jövőre leszek 19 éve a zenekarban – tehát velem is a Brains már 19 éve megy. Egy olyan zenekarnál, aki viszonylag kísérletezik a zenei stílusokkal, és szeret ebbe-abba belenyúlni – és nem mondjuk egy konzisztens rockstílusban tevékenykedik, annál óhatatlanul, azért mondjuk aki a pályafutása elején ismeri meg a zenekart, az a végére, vagy egy idő múlva, amikor a zenekar változik, vagy másfelé néz, ne ugyanazt kapja, nyilván nem tud vele annyira azonosulni.

A Brains igazából egy eléggé kísérletező zenei projekt, ebből adódóan, aki mondjuk az elején ismerte meg a zenekart, az új zenékkel nem tud azonosulni. Ezért láttuk jónak, hogy külön korszakokra bontjuk, és legyen egy Classic-korszak, amiben tényleg az oldschoolabb, régebbi, drum’n’bass-es, keményebb zenei hangzás dominál, és nyilván azokat a rajongóinkat sem szeretnénk cserbenhagyni, akiknek inkább a Brains kezdeti korszaka a meghatározó – és azokat sem, akik mondjuk az utóbbi 8-10 évben csatlakoztak, és annyira a régebbi zenékkel már nem tudnak azonosulni, vagy nem jelent annyit.

Mondjuk én abban az időszakban pont kollégista, egyetemista voltam, amikor bekerültem a Brains-be – pontosan tudom, hogy abban az időszakban találkoztak a zenekarral, amikor kollégisták voltak, szájról szájra terjedt, ott volt a net, küldözgették egymásnak a dalokat. Kötnek hozzá egy időszakot, tudnak hozzá személyes emlékeket kötni – a mai zenékhez már nem, mert nyilván az teljesen más, úgyhogy ezért gondoltuk, hogy kettészedjük, és két zenei tematikára húzzuk fel ezt a két bulit. 

Nagyon energikusak vagytok minden fellépéseteken. Hogy töltődtök fel egy-egy koncert előtt? Mi a legnagyobb motivációtok, mielőtt színpadra lépnétek?

Columbo: Úgy nagyon különösebben, koncert előtt nem igazán vannak ilyen szeánszaink, nyilván a dobos bemelegít, én beénekelek. Én sportolok, úgy azért próbálom magam fitten tartani, mert nyilván ehhez a – nem nevezném munkának igazából – tevékenységi körhöz hozzátartozik, hogy fitt legyek. 

Illetve, hogy mi motivál? Nyilván az, hogy van közönségünk ennyi év után is. És igazából amíg kíváncsiak ránk, és van közönség  – ezt gyakran mondogatjuk is, meg neten is ezt toljuk – addig nekünk kutya kötelességünk 100 %-ot hozni a színpadon – és fogunk is.

Ez látszik is egyébként. 

Columbo: Igyekszünk, köszönjük.

Azért is látogatok el nagyon szívesen, és nagyon gyakran a koncertjeitekre, mert nagyon feltöltenek, és utánuk még sokkal energikusabbnak érzem magam – 

Columbo: Láttam egyébként, hogy benn voltál úgy a 2. sor környékén – általában, akik várnak az interjúra, ők oldalt szoktak állni, de te végig tisztességesen buliztál –

Igen, hogyha eljövök, ne az legyen, hogy a széléről nézem.

Columbo: – Mert ott szól jól egyébként.

Igen, egyrészt, meg nem vagyok az az álldogálós típus, inkább a sűrűjében szeretek lenni.

Columbo: A Parkban az mondjuk kemény.

Parkos fellépésen mondjuk nem volt eddig.

Columbo: Nem voltál? Hátha most a Classic-ra.

Igen, mindenképpen szeretnék. Ugyanez igaz arra is persze, amikor hallgatom a dalaitokat pl Spotify-on. Egy-egy dal elkészítésénél mik azok a tényezők, amik általában inspirálnak? (Pl A hegy, Sivatag, stb).

Columbo: A Sivatagról pont az előbb volt szó. A vizuálisunk nagyon hiányolja a repertoárból, és az a helyzet, hogy egyébként szerintünk is erős, és energikus dalnak sikerült, és azt figyeltük meg, hogy a zenekar – valószínű tudat alatt – annyira ezzel a COVID-os, leállós időszakkal (nem voltak koncertek) azonosítja, hogy azt vettük észre, hogy egyszer eljátszottuk a következő Parkos fellépésen, és utána kiesett a műsorból, holott tényleg egy nagyon jó dal.

Én is nagyon szeretem.

Columbo: Igen, de szerintem – lehet, hogy csak nekünk, de gyakorlatilag az inspirálta, hogy kiürült a város – tehát, hogy egy olyan borzasztó, depresszív, nihilli időszak volt – azt a dalt például ez inspirálta, de egyébként lehet, hogy ezen túl kéne lendülnünk, és visszarakni a műsorba.

Igen, ez szerintem is jó ötlet lenne.

Columbo: A hegy pedig – a Brains; vagy nálam legalábbis a dalszövegekre a Brains esetében sokszor a motiválós dalszövegek jellemzőek. A zene is energikus, és általában azt figyelem meg, hogy vagy a sport körül, vagy a kitartás körül forog – tehát valamilyen motiváló szöveget próbálok – és A hegy is gyakorlatilag ilyen.

Ott viszont nem is volt semmilyen depressziós, letört időszakom, csak valahogy ez jött: azt hiszem a Jimbo – gitárosunk, és egyben zeneszerzőnk – átküldött egy alapot. És akkor beugrott a hegy, a magasság, a csúcs, amire fel kell jutni, és akkor elkezdtem írogatni, és aztán összejött ez a motiváló dalszöveg, ami meg is határozza szerintem általában a Brains-t, mert vagy a bulizás a téma, vagy pedig a kitartásról, hogy mindig előre, előre, előre. 

A hegynek is nagyon inspiráló a szövege igazából, meg úgy általában véve tényleg azt tapasztaltam, hogy mindig vannak olyan motívumok, momentumok, amik konkrétan olyanok nekem is, hogy mintha betalálnának az aktuális hangulataimba. 

Columbo: Örülök. Igen, így próbáljuk – a szövegrészt én, aztán a zenét pedig a többiek – összehozni, hogy tényleg adjon is valamit, tehát ne az legyen, hogy egy üres buli. Mert nyilván vannak ilyen dalok, mint a Budapest Tours; erről szól, meg a Passion. De azért igyekszünk – vagy én legalábbis dalszövegügyileg mindig törekszem arra, hogy legyen tartalma, valami extra mondanivalója. Ebben hiszek, hogy valami attól érték, és attól időtálló, hogy van egy mögöttes mondanivaló, amivel több lesz az ember. 

Mit üzennél a rajongóitoknak? 

Columbo: Először is meg szeretném köszönni, hogy idestova 30 éve hallgatják – ki 30, ki 10, ki x éve – szóval szeretném megköszönni, és azt üzenjük, hogy amíg ők ott vannak, addig mi is ott leszünk, és bennünk van energia, és van gondolat, úgyhogy ha van, aki meghallgatja, mi el fogjuk mondani – úgyhogy találkozzunk a Budapest Parkban, augusztus 18-án!

Köszönöm szépen az interjút! További sok sikert kívánok!

Képek forrása:

Saját, 1, 2, 3

Mi a reakciód a cikkre?

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük