Suli van
Egyetemi élet

Back to school – avagy hogyan éljük túl a vizsgaidőszakot az ünnepek után

Már egy hete tart 2022, így lassan visszarázódik az élet a rendes kerékvágásba. Remélhetőleg karácsony és szilveszter között mindenkinek volt lehetőségre egy kicsit pihenni és kikapcsolódni. Sajnos a vizsgaidőszak nincs tekintettel az ünnepekre, rengetegen ilyenkor is mentek számot adni a tudásukról. Aki szerencsésebb volt (hála istennek én is közéjük tartozom) és nem kellett mennie a 2 ünnep között vizsgázni, azért ők sem menekültek meg teljesen a tanulás alól. Személy szerint én ebben az időszakban tudom a legnehezebben rávenni magam a felkészülésre, hiszen az ünnepi hangulat, a jó filmek és a finom ételek teljesen elterelik a figyelmemet. Azonban most már nincs igazán “kifogás”, ami miatt halogathatnám a tanulást. Nézzünk is néhány tippet, ami segít túlélni a hátralévő vizsgákat!

Ne egy este akard megváltani a világot!

Sajnos sokan beleesnek abba a hibába, hogy későn kezdik el a felkészülést, mondván, hogy “van még idő”. Még a “könnyebben teljesíthető” tantárgyak esetében is érdemes legalább 3-4 napot hagyni a tanulásra, mert a nagyon gyors és felületes felkészülés ahhoz vezethet, hogy mindent is összekeverünk. Persze nehéz sok vizsgával jól beosztani az időt, de mégis azt javaslom, hogy inkább kevés mennyiséget tanuljunk meg egy nap, de azt a lehető legpontosabban tegyük.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PTE Karrier Iroda (@ptekarrieriroda) által megosztott bejegyzés

Próbáld megtalálni a logikai összefüggéseket!

Tapasztalatból mondom, hogy sokkal könnyebb bármit úgy tanulni, ha értem is miről van szó. Elsőévesként sajnos rengetegszer csak bemagoltam az anyagot és köztem szinte azt sem tudtam, hogy merre az előre. Ez olyan szempontból hátrányos, hogy az oktatók szeretnek összefüggésekre is rákérdezni. Későbbi életünk szempontjából is hasznosabb, ha alkalmazni tudjuk a megszerzett tudást.

Informálódj!

A kötelező irodalom és az előadások mellett érdemes utánanézni a tananyagnak. Egyrészt jobban megjegyezzük az adott információt, ha több helyről szerezzük be, másrészt pedig érdekesebbé is tesszük vele a tanulást. Az internet világában szinte bármi elérhető. Számos érdekes oldal és videó van, amelyek segítik a tudásunk bővítését. Egyedül arra kell nagyon odafigyelni, hogy hiteles forrásból tájékozódjunk. Emellett érdemes az évfolyamtársaidat és a felsőbb éveseket megkérdezni a korábbi vizsgákról.

Éld a szociális életed!

Attól, hogy rengeteget kell tanulnod, még nem kell egész nap bezárkóznod a szobádba és ki se mozdulnod sehová. Hidd el, egy délutáni vagy esti rövid találkozó nem befolyásolja negatív  mértékben az eredményeidet, sőt, sokkal inkább feltölt energiával. Nyilván a vizsgaidőszak nem a minden napos bulizásról szól, de ahogy mindenben, itt is meg kell találni az arany középutat. Szóval vizsga után este nyugodtan lazíts, igyál meg egy pohár bort/sört a barátaiddal!

Kapcsolódj ki!

Vizsgaidőszakban különösen nagy stressznek vagyunk kitéve, így különösen fontos ilyenkor az énidő. Mindenkinek más jelenti a pihenést, így olvass, sportolj, relaxálj, sorozatozz vagy hallgass zenét, ha ahhoz van kedved. Engem egy-egy óra lazítás kifejezetten meg tud menteni az agyhaláltól. Emellett sokkal jobb lesz a kedved és nagyobb motivációval tudsz nekiülni a tanulnivalónak. Mindezek mellett nagyon fontos a megfelelő mennyiségű alvás. Ne higgy azoknak, akik ezt elpocsékolt időnek mondják, mert csak magadnak ártasz vele. Kipihenten sokkal jobban fog az agyunk és koncentráltan tanulni 6 órát, mint 12 órát kinézni a fejünkből.

vi

Remélem, hogy hasznosak voltak a fenti tippek és tudtam nektek egy kicsit segíteni. Természetesen mindenkinek más módszer válik be, így ezek csak jó tanácsok, ha esetleg valaki elveszettnek érzi magát. Ami a legfontosabb, hogy ne érezzétek magatokat rosszul, ha vannak rosszabb napjaitok. Mindannyian küzdünk kisebb-nagyobb nehézségeitekkel és nem mindig tudjuk a tanulást az első helyre tenni. Az a legfontosabb, hogy saját magunkkal rendben legyünk és tegyünk meg lehetőleg a tőlünk telhetőt. Semmiképp se hasonlítsuk magunkat másokhoz, mert mind különbözünk. Más időben, más tempóval tudunk haladni, más képességekkel rendelkezünk és ez így van rendben. A jövőben úgyse arra fogunk emlékezni, hogy mennyi idő alatt és milyen jegyekkel végeztük el az egyetemet.

Kitartást mindenkinek a hátralévő vizsgákhoz!

Forrás: pemonline.hu

Mi a reakciód a cikkre?

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.