Történt már veled olyan, hogy azért keltette fel egy fesztivál még jobban az érdeklődésed, mert olyan helyen van megrendezve, aminek a nevében benne van a második keresztneved is? Velem igen, ez a cikk pedig egy rövid ajánló a május 19 – 21 között 4. alkalommal megrendezésre kerülő Sea Star fesztiválról.
A szokásos délutáni Facebook-os böngészésem közben lettem figyelmes az eseményre. Hallottam már persze korábban is a fesztiválról, viszont a tavaszi vizsgaidőszaknak, és egyéb okoknak „köszönhetően” sajnos eddig egyszer sem tudtam részt venni. Most azonban, amikor végignéztem a lineup-ot, egyértelmű volt, hogy ott a helyem. És hogy miért? Lentebb olvashatók a főbb okok.
Fellépők
Az EXIT Group által 2017-ben először megrendezett fesztiválon olyan nagy nevek is felléptek, mint Paul Kalkbrenner, a Prodigy, a Fatboy Slim, és a Pendulum. A későbbiek során pedig további ismert, és népszerű előadók is ellátogattak az eseményre, mint például Dimitri Vegas & Like Mike, a Hurts, Robin Schulz, Paul Van Dyk, Ofenbach, és Meduza. A látogatók száma pedig magáért beszélt: a 2017. május 26-27-e között megrendezett fesztiválra összesen körülbelül 50 000-en látogattak el, ami egy először megszervezett esemény esetében abszolút jó számnak számít.
Kik várhatók az idei évben?
Az eddigi évekhez hasonlóan a fesztiválra látogatók ismét nem fognak hiányt szenvedni minőségi koncertekből, és bulikból. Visszatérnek ugyanis a Sea Star-on az elmúlt években fellépett előadók közül néhányan. És, hogy kik ők? Mindjárt kiderül.
The Prodigy
A Liam Howlett producer, és dalszerző által 1990-ben Essex-ben alapított elektronikus zenei együttes először 2017-ben koncertezett a fesztiválon, és persze akkor is headlinernek számítottak – ez ebben az évben sem változott. Olyan dalok fűződnek a nevükhöz, mint a Breathe, a Firestarter, a Poison, vagy az én személyes kedvencem, az Omen, amelyet már gyerekkoromban is nagyon szerettem, és most élőben is hallhatom. Az ő koncertjükön már biztosan ott leszek, valahol az első sor környékén.
Robin Schulz
A 36 éves, német származású DJ / producer nem először lép fel a Sea Star közönsége előtt: 2017-ben, a fesztivál indulásakor már ellátogatott az Adriai-tenger partján elhelyezkedő Umag Stella Maris resortba, és idén ismét visszatér, hogy egy újabb kiválónak ígérkező szettel nyűgözze le a dance/ elektronikus zene rajongóit.
Robin Schulz 2014-ben vált igazán ismertté, amikor is megjelentette saját remixét Mr. Probz Waves című dalából. Azóta pedig jobbnál jobb dalokkal nyeri el a rajongók tetszését, úgy, mint az Oliver Tree-vel közös Miss You-val (ami a TikTok-on is közkedveltnek számít, hiszen a felhasználók több, mint 2,3 milliószor választották ezt a dalt videójukhoz; vagy a Sugar, a Sun Goes Down, az OK, a Speechless, az All We Got, Lilly Wood & The Pricks Prayer in C című dalának remixelt változata; az In Your Eyes, a Headlights, a Nick Jonas-al közös Right Now, valamint a David Guetta-val közös Shed A Light is idesorolható. Szintén kihagyhatatlan.
Mahmut Orhan
A 30 éves török DJ, producer 15 évesen kezdett el zenélni, majd 2011-ben Isztambulba költözött, ahol egy Bebek nevű éjszakai klubban kezdett dolgozni. Jelenleg az Ultra Records kiadóval van lemezszerződése.
Sokak számára a Feel című dala alapján lehet ismert, amelyet eddig 451 milliószor tekintettek meg a YouTube-on. Szintén fellépett már a Sea Star-on (2017-ben, ekkor jelent meg Feel című dala is). Idén pedig ismét ellátogat Umag-ba.
Helyszín
A horvátországi Kék Isztriában található Umag Stella Maris resort a turisták számára is közkedvelt úticélnak számít. Az Adriai-tenger partján elhelyezkedő, a városközponttól körülbelül 3 kilométerre található kemping minden korosztály számára megfelelő lehet, hiszen a parton és a vízben is megannyi kikapcsolódási lehetőség közül válogathatnak: a gyerekek lefoglalhatják magukat homokvárak építésével, míg a felnőttek eközben picigint játszhatnak (ez egy helyi labdajáték, amit a sekély vízben szokás játszani). A látvány pedig egész egyszerűen lenyűgöző: az Adriai-tenger kéksége, és a környező rengeteg zöld terület együttesen kihagyhatatlan – a strand tisztasága, és szépsége, gazdag felszereltsége és érdekes tartalmai miatt egyébként megkapta a Kék zászló jelzést (a Kék zászló program az Alapítvány a Környezetvédelmi Oktatásért által kiadott elismerés).
Az egész éves tanulás, rohangálás fáradalmai után, és a tavaszi / nyári vizsgaidőszak hajtása előtt keresve sem találhatnék jobb programot és helyszínt, mint a május 19-21 között az Adriai-tenger partján megrendezésre kerülő Sea Star-fesztivál. Alig várom a május közepét, amikor ténylegesen elkezdődik számomra a fesztiválszezon, nem is akármilyen helyen, nem is akármilyen fellépőkkel.
Neked is felkeltette az érdeklődésed a fesztivál? Csatlakozz az eseményhez itt!