Hosszúhajúként elég sok időmet veszi igénybe nap, mint nap, hogy jólfésülten lépjek ki az ajtón.
Nem mintha nem vágattam volna le legalább vállig érőre (általános iskola harmadik osztály), de mivel ez nem túl előnyös következményekkel járt, később inkább letettem róla. Több különböző frizurát kipróbáltam már – többek között 5 évig volt frufrum – és több cikket, könyvet olvastam már a témával kapcsolatban, így számomra sem teljesen ismeretlen a frizurák, és a fodrászat világa. Ebben a cikkben pedig összegyűjtöttem, hogy mit érdemes tudni nagyvonalakban az egyes korszakok hajviseletéről, illetve a fodrászatok megjelenéséről, és elterjedtté válásáról.
A kezdetek
A fodrászat története, mint sok más dologé, az ókori Egyiptomban kezdődött.
A megfelelő frizura megtalálása, valamint a haj díszítése nagyon fontosnak számított akkoriban is – sőt a hölgyek az ókori Egyiptomban még hennát is használtak, ha ősz hajszálaikat el akarták rejteni. Mandula, és ricinusolajjal hidratálták fürtjeiket, hajszálaik erősítése érdekében pedig a tömjénfüvet részesítették előnyben. A férfiak, és nők hajviselete akkoriban megegyezett; a származásra és a rangra a frizura mellett az öltözködés, és a fejdíszek utaltak. A legnépszerűbb hajviselet pedig a Kleopátra-frizura volt, valamint az ókori egyiptomiak gyakran viseltek parókát is. A fodrászok pedig úgy készítették el dobozaikat, ládáikat, hogy azokban tudják tárolni eszközeiket, ollóikat, és egyéb szükséges anyagaikat.
A következő jelentős korszak a görögöké. Az egyiptomiakkal ellentétben a hajviselet alapján nem lehetett megállapítani a társadalmi hovatartozást. A férfiak frizurája Nagy Sándor uralkodása előtt, és után különböző volt: előtte hosszú hajuk, és szakálluk volt, azt követően viszont mindkettőtől megváltak, feltehetően biztonsági okokból is. A legnépszerűbb hajviselet ebben a korban az ún. Lampadiosz-konty volt: a hosszú hajat a nyaktól megemelték, majd három-négy szalagsorral szorították le, amelyek közül egy a homlokot takarta le. A gazdagok számára pedig saját szolgáik látták el az akkori értelemben vett profi fodrász munkáját. Az első borbélyüzletet is a görögök nyitották meg, még időszámításunk előtt – ezek az üzletek pedig időszámításunk előtt 296-ra elterjedtté váltak, akár Európa-szerte is.
A római kori hajviselet két korszakra osztható: megkülönböztetjük a köztársaság korát, valamint a császárságét. A hölgyek körében jellemző volt, hogy növényi kivonatot használtak hajszínezésre – habár ez nem mindig volt sikeres, hiszen az ólom-oxid, és a kalcium-hidroxid használata sok esetben betegségek kialakulásához vezetett.
Később aztán sikeresen kifejlesztettek olyan megoldást is, amely megfelelő volt a haj feketére festésére – anélkül, hogy méreganyagot tartalmazott volna.
Az ókori rómaiak körében kedveltek voltak a bonyolult frizurák: minél bonyolultabb volt, annál inkább kedveltnek számított. Ha viszont a frizura túl egyszerű volt, az azt jelentette, hogy „viselője” a szegényebb osztályok valamelyikébe tartozott. A rómaiak esetében a fodrászat hasonlóképpen alakult a görög mintához.
A bizánciak
A nők, és férfiak egyaránt a római hagyományt követték. A nők hajviseletére a homlok fölött megemelt, valamint kétoldalt egy-egy lokniba fésült tincs volt jellemző, míg a férfiak haja rövidre vágott volt. Hajfestő szereiket testápoló olajaikkal, és illatos vizeikkel egyetemben keletről hozatták.
A gótok
A korszakra a karneválszerű stílus volt jellemző – így a frizurákra is. A férfiak körében több különböző trend is megfigyelhető volt: a hosszú hajúak például egy, vagy három fonatba fésülték a hajukat, megint mások körben lefésülték, illetve elöl egyenesen levágták a hajukat. A hölgyek körében az egyház tiltotta a „divatos” hajviseletet, amit ők különböző trükökkel próbáltak kijátszani.
Illetve érdemes elkülöníteni még a reneszánszt (a póthajak nagyon elterjedtnek számítottak), a barokk kort (e korban a hajviseletre a gallér volt nagy hatással), illetve a rokokót (a barokkból kialakult korban a nőknél népszerűek voltak a magasabb hajviseletek, míg a férfiaknál a copf).
A 17., 18., és 19. század
Ami az 1600-as éveket illeti, ekkortájt kezdték el férfiak vágni, illetve stílusra igazítani a hölgyek haját. Az egyik legnépszerűbb fodrász abban az időszakban Champagne volt, aki jómodú francia hölgyek számára készített stílusos frizurákat.
Az 1700-as évek végére aztán a hatalmas frizurák jöttek divatba – voltak olyan hajkoronák, amelyeket rengeteg ékszerrel díszítettek, míg mások kitömött állatokat viseltek fejükön. Ezek persze sem higiénikusak, sem egészségesek nem voltak, amit még tovább fokozott, hogy a hölgyek gyakran éjjeli sapkát viseltek alváshoz – extrém esetekben viszont előfordult az is, hogy ketreceket helyeztek a fejükre, hogy hajkölteményeik ne mozduljanak el.
A 18. századra – főleg Franciaországra, de Európa-szerte is – nagy hatással volt Napóleon személye: nagyon sok férfi követte a példáját, hajviselet szempontjából is: hajukat megnövesztették, és lazán hátrafésülték. A nők körében nagyon divatos volt az ún. Empire-konty, amely a korszakról kapta a nevét.
Napóleon bukását követően egészen 1848-ig Bécs és Berlin számított a divat fővárosának. Ekkor a hölgyek hajukat gyakran kontyban viselték, illetve népszerűek voltak még a loknik is. A férfiak haja általában hullámos volt, és lazán előrefésülték, illetve a fejtetőn enyhén tupírozták. Ez a hajviselet volt az ún. Apolló-frizura.
Érdekesség, hogy a hidrogénperoxidos szőkítést 1818-ban találta fel Thénard kémikus, ez pedig a modern hajszőkítés alapja, illetve, hogy a 19. század végén egy véletlennek köszönhetően egy William Henry Perkins nevű tudós – aki a malária ellenszerének előállításán fáradozott – megalkotta az első tartós hajszínezőt: amivel csupán egyetlen nagy probléma volt, mégpedig az, hogy lilás-mályva színű volt, ami őszintén szólva sem a legjobb választást jelentette azok számára, akik szerették volna befesteni a hajukat. August Wilhelm von Hofmann kémiaprofesszornak viszont sikerült a lila festéket PPD-vé alakítania (para-fenilén-diamin; színváltó molekula, amely még manapság is számos hajfesték-formula alapja).
A franciák szerepe sem elhanyagolható természetesen: hiszen például a tökéletes hullámok 1870-es évekbeli megalkotása Marcel Grateau francia fodrász nevéhez fűződik. Ekkor még a hölgyek számára a hosszú haj számított elfogadottnak, Marcel pedig egyfajta fűtött hajsütővasat használt a hullámos hatás eléréséhez. A fodrász találmánya Marcel-hullámként vált ismertté, és sokáig nagyon népszerűnek számított.
Majd egy másik francia fodrász, Alexander Godefroy 1890-ben létrehozta az első hajszárítót, ami egy furcsa kinézetű szerkezet volt – lényegében egy hatalmas tömlőhöz csatlakoztatott motorháztető, amely egy hőforráshoz kapcsolódott.
Amikor a kézi szárítók megjelentek, nehezek voltak, és rossz volt a légáramlásuk, így a hölgyek számára sok időt vett igénybe, amíg megszárították a hajukat.
Az 1800-as évek végén továbbá megfigyelhető volt, hogy az addigi borbélyüzletek világszerte fodrászszalonokká alakultak. Azonban mivel a hölgyek számára gyakran még szolgáik készítették el frizuráikat, így a szalonok nagyszabású reklámokkal próbálták felkelteni figyelmüket. Ezidőtájt nyitotta meg az első nyilvános szalont The Harper Hair Parlor néven Martha Matilda Harper egyéni vállalkozó. Ő találta fel a szalonfoteleket, azonban találmányát soha nem szabadalmaztatta.
A 20. század
A 20. században csak az Egyesült Államokban több, mint 25 000 fodrászszalon nyílt. 1900 elejétől egészen 1920-ig terjedtek el, és váltak népszerűvé a hajcsatok, a hajcsavarók, a permetek, és a hajszínezők. A korszak ideálja pedig egyértelműen Coco Chanel volt.
Az 1930-as évekre jellemző volt a hosszabb bubifrizura, illetve a hajválaszték középen, vagy oldalra söpörve, valamint fontos volt, hogy ezek a hajviseletek igazodjanak a legújabb kalaptrendekhez is.
A második világháború idején a nők haja sokkal rövidebb volt a korábban megszokottnál – ennek részben az volt az oka, hogy a hadiiparban dolgozók haja ne lógjon a szemükbe, illetve a biztonságos munkavégzés miatt nem lehetett hosszabb vállig érőnél. Akkoriban a Victory Roll nevű frizura számított népszerűnek, amely a fej tetején és oldalán az arcból félre söpört hajstílust jelentett: ez néha szárnyakra hasonlított.
Az ötvenes és hatvanas években a méhkas és a tupírozott frizura volt a jellemző hajviselet. Az előbbieket teljesen hátrafésülve viselték, és nagy mennyiségű hajlakkot használtak rögzítésükhöz. Voltak olyan hölgyek, akik a „pudli”, vagy „buborék” vágást részesítették előnyben – ez leginkább azokra volt igaz, akik haja természetes göndör, vagy hullámos volt.
Itt érdemes megemlíteni a 20. század egyik legismertebb, már-már ikonikus fodrászát, az 1911-ben született brit Raymond Bessone-t (művésznevén Mr Teasy-Weasy). Ő tekinthető az első sztárfodrásznak, és gyakran szerepelt tévéműsorokban is.
A 70-es, és 80-as évek
A ’70-es években divatosnak számított a hosszú, és dús haj, a dauer, a lépcsőzetes vágások, illetve különböző tévésorozatok karaktereinek frizurái, mint például a Charlie angyalai. A legkeresettebb hajápolási termékek ebben az évtizedben egyértelműen a kondicionálók voltak.
A ’80-as évekre jellemző volt a dauerolás, festés, és hullámosítás is, ennek következtében a hajformázók piaca is fejlődött, így jött létre például a hajhab.
A 90-es évek
Ebben az évtizedben az ún. Blunt Cut, a messy bun (azaz a kócos konty), a pixie, vagy más néven tündérvágás volt népszerű, illetve érdekességként említeném meg, hogy a Jóbarátok Rachel-jének hajviselete is sokakat inspirált.
A 2000-es években a tüskés haj, a lófarok és a melír számítottak népszerűnek, míg napjainkban több különböző stílus hódít, ezek közül némelyik korábban számított divatosnak, most pedig visszaköszön. Ilyen például a természetes, a retró, az egyenes, és a hullámos, valamint az updo is – manapság egyébként divatosnak számít a szivárvány gyakorlatilag minden árnyalata hajszínként is.
Neked melyik a kedvenc frizurád? Volt olyan, amit már megbántál? Írd meg nekünk kommentben!
Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
