Hosszan tartó, türelemmel viselt betegsége után, 66 évesen elhunyt Lang Györgyi tegnap, álmában; azóta Falusi Mariann is megerősítette a hírt.
A színész-énekesnőnél 28 évesen diagnosztizáltak szklerózis multiplexet, ami miatt később tolószékbe is került, majd 2021-ben stroke-ot kapott, ami miatt a jobb karja lebénult, illetve a beszédközpontja is megsérült, azóta pedig folyamatos ellátásra szorult.
Lang Györgyi 1957. 05. 10-én született Szegeden. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után (1981) a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozott 1988-ig; többek között Ő játszotta Dorine-t Moliére Tartuffe-jában, Violát Shakespeare: Vízkereszt, vagy más semmijében, illetve megfordult az Eldorádó és az Angyalbőrben c. filmekben is. 1989-ben Falusi Mariannal megalakították a Pa-Dö-Dő együttest. Első fellépésük 1988-ban volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. néven. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk.