Magazin

Egyetemi magány – egy létező fogalom?

WordPress adatbázis hiba: [Unknown column 'user_ip' in 'where clause']
SELECT vote FROM HA5CPl3AT_newsy_post_votes WHERE post_id = 559 AND user_id = 0 AND user_ip = '3.236.143.154' ORDER BY id DESC LIMIT 1

Az egyetem szóra a legtöbb ember úgy asszociál, hogy a féktelen buli, közösség, barátok és ismerkedés időszaka. Ami részben igaz is természetesen, az egyetemen az ember számára remek lehetőségek nyílnak a kapcsolatépítésre, de van az éremnek egy másik oldala is.

Talán egyeseknek ismeretlen fogalom az egyetemi egyedüllét, míg másnak ismerős, de azt mondhatjuk, hogy ki kevésbé, ki jobban, de mind megtapasztaljuk a magányt egyetemi éveink alatt, amely egyre inkább egy látható és tapasztalható jelenséggé válik. Ennek rengeteg okát tárhatjuk fel, nézzünk is meg néhányat.

Magány

Azt, hogy ki mennyire érezheti egyedül magát az egyetemen, az számtalan tényezőtől függ. Szakonként is hatalmas eltéréseket láthatunk, hisz egy-egy szak lehet sokkal inkább emberközpontúbb és a mindennapi kommunikációra építő, például a pedagógia, szociológia vagy kommunikáció tudományával foglalkozó szakok, addig vannak olyan területek, ahol inkább az egyéni elmélyülés a fontos tényező például természettudományok.

Ezen túl meg kell azt is említeni, hogy az is meghatározó, hogy az adott hallgatói közösség inkább extrovertált vagy introvertált személyiségű diákokat vonultat fel, mert egy zömében introvertált közösségben sokkal nehezebb a barátkozás vagy éppen több időre van szükség a kapcsolatok kialakítására. Azonban nem elhanyagolható a tény, hogy személyiségtípustól függetlenül szükségünk van egy bizonyos fokú társaságra, szociális életre.

Alapvető igazság, hogy bármilyen élethelyzetben érezhetjük magunkat magányosnak, amely általában átmeneti, leggyakoribb példa, amikor egy új helyre kerülünk, egy ismeretlen közösségbe, ahol a kezdetekben igenis természetes, ha egyedül érezzük magunk, de az az egészséges, ha ez a magány, ahogy olvadunk be a közösségbe egyre inkább feloldódik. Az egyetem pedig egy kiváló szippantó gépezet, a nagy tömegbe elvész az egyén.
Ennek egyik oka, hogy az egyetemi évfolyamok legtöbb esetben száz felettiek, ami középiskolai osztályok öt-hatszorosa, így kezdetben az ember nagyon könnyen el tud veszni.

Ezzel szemben a gyakorlati órák sokkal inkább baráti légkört teremtenek, ahol kevesebb a hallgató, így persze nagyobb a lehetőség a kapcsolatépítésre is. Ha pedig tudjuk magunkról, hogy egy nagyobb társaságba nehezebben nyitunk, vagy nem teljesen érezzük magunk komfortosan, akkor érdemes vidéki egyetemeket választani, ami a fővárostól képest arányokban kevesebb hallgatót tudhat magáénak.

Az egyetemi magány másik oka a nagy embertömeg után az az élethelyzet, amit az egyetemi életforma nyújt, ahol már teljesen önmagunkra vagyunk utalva, a mi döntéseink határozzák meg a mindennapjainkat. Hogyan vesszük fel az óráinkat, dolgozzunk-e egyetemet mellett vagy milyen más tevékenységet végzünk?!

Ezek egyéni döntések és mind a mi kezünkben van, bár lehetséges, hogy közeli szaktársainkkal együtt vegyük fel az óráinkat, de ez közel sem biztos, hogy megoldható vagy lehetséges.

Tehát itt is megfigyelhető, hogy az ember, aki nehezebben barátkozik, mennyire is egyedül érezheti magát. Önmagában az egyetemi lét, amelyet a felnőttség kapujában kezdünk el, nagyfokú önállósággal jár. Számtalan feladat, teendő egyedül kerül megvalósításra. Gondoljunk csak bele, a számlák befizetése, a bevásárlás, az otthoni házimunka nem éppen egy társas folyamat.

Másik okként megemlíteném azt a generációt, amelynek mind a szerves részei vagyunk, amely egy érdekes ellentmondást képez, ami a szociális készségeinket illeti. Hisz az aktív social médiás életünk arra enged következtetni, hogy igenis vágyunk interakciókra, de a másik oldalon meg szerepel az, hogy élőben a kapcsolatteremtés sokunknak nehézséget okoz, miközben megkérdőjelezhetetlen az igény új emberek megismerésére, de a gátlásaink gyakrabban döntőek.

És ebben vitathatatlan szerepe van a technológiának, az internetnek, a válságos időszakoknak, ami egy olyan jövőképet vetít elénk, ahol még gyakoribb jelenséggé válhat, a magány az egyetem falain beül, amely nem feltétlen azt jelenti, hogy az adott illetőnek ne lenne tág ismerősi vagy baráti köre, csak éppen a szociális ingerei többségét nem az egyetemtől kapja meg.

Magány

Mégis mit tehetünk a magány ellen?

Kissé sarkított válasz lenne: hát barátkozz.

A magányra a széles baráti kör sem jelent mindenképp megoldást, de mindenképp könnyebbé teszi az életet. Nyitottnak lenni nem egyszerű, viszont az egyetemi gondolkodás egyik alappillére a nyitott gondolkodás elsajátítása. Szó sincs egyszerű feladatról, főleg, ha az ember próbálkozik, de nem feltétlen alakulnak pozitívan a dolgok.

De bátran kell próbálkozni tovább, lehet a következő kísérletnél ismered meg a legjobb barátodat, még, ha ez nincs is így, sosem tudhatod kivel sodor össze az élet. A szaktársakhoz már azért is érdemes pozitívan hozzáállni mivel nem kizárt, hogy jövőbeli kollégák lesztek és hát csak egyszerűbb egy ismerőssel együtt dolgozni.

Visszautalva a kérdésre, hogy létezik-e egyetemi magány vagy egyedüllét érzése egyetemi korszakunkban?

Véleményem szerint létezhet, már csak az előbb említett okokra hagyatkozva, de egyénfüggő, hogy kinek milyen formában. Így nem árt odafigyelnünk, sőt a szociális életünk tudatos megszervezése igenis fontos.

Képek forrása: www.pexels.com, www.unsplash.com

Mi a reakciód a cikkre?

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük