Vajon ha Kenneth Branagh egy szeánszon megidézné Agatha Christie-t, s megnézetné vele a Szeánsz Velencében előzetesét, mi lenne a híres írónő reakciója?
Erre a kérdésre nehéz válaszolni és egyik felelet sem lehet biztos, azonban tudjuk, hogy Christie meglehetősen kritikus volt nemcsak saját, elkészült regényeivel szemben, hanem az azokból készített filmes adaptációkkal is. Bírálta a főszereplőket, akik véleménye szerint nem játszották el megfelelően az általa megformált karaktert, nevezetesen Hercule Poirot-t, főképp pedig a színészek által viselt bajusszal volt elégedetlen.
Poirot szerepét sokan öltötték már magukra, többek között Peter Ustinov és David Suchet is. Utóbbit egyenesen Christie rokonai ajánlották a szerepre, úgy gondolták, ő volna az egyetlen, akivel az írónő elégedett lenne. A Suchet főszereplésével készült tévésorozat 2013-ig futott, így sokak szemében ő az egyetlen és igazi megformálója Hercule Poirot-nak.
Nem csoda, hogy a 2017-ben megjelenő, Kenneth Branagh rendezésében készült Gyilkosság az Orient Expresszen című mozifilm akkora izgalmakat váltott ki a Christie-rajongókból, kiváltképp, hogy a főszerepet maga Branagh játszotta. A kérdés akkor és most, mikor idén szeptemberben a filmsorozat harmadik része is megjelenik, ugyanaz: vajon az igazi Poirot-t alakítja Branagh?
Gyilkosság az Orient Expresszen (2017)
A most már filmsorozattá bővített alkotás első darabja már a szereposztás okán is nagy figyelmet kapott: Kenneth Branagh nagy sztárparádét csaphatott a szereplőválogatáson, ugyanis Armstrongot Johnny Depp játszotta, míg a tizenkét utas között Penélope Cruz és Judi Dench is ott volt.
A remek színészgárda és a fantasztikus látványvilág ellenére a film csupán 6-5-ös értékelést kapott az Imdb-n, aminek az oka a krimi szabályainak áthágása és a Christie-hagyományoktól való eltérés lehetett. Egy klasszikus krimiben alapvető fontosságú, hogy az olvasó (néző) rendelkezzen mindazon információkkal, amelyek a rejtély megfejtéséhez szükséges, s így ne érezze becsapva magát, mikor valamilyen előle elfedett tény egészen megváltoztatja az ügy kimenetelét. Ez különösen igaz az Orient Expresszre, amely eredetijében Poirot jegyzetei segítik a tisztánlátást és adnak lehetőséget arra, hogy önállóan felgöngyölítsük a szálakat.
A filmben ezzel szemben jó adag utolsó pillanatos információtömeg zúdul a nézőre, s ez azok számára, akik éppen most ismerik meg a történetet, nem feltűnő, de annak, aki olvasta a könyvet, s ezáltal nem a gyilkosság felderítése okozza a legnagyobb izgalmat számára, hanem a nyomozás menete, kiábrándító lehet.
A másik probléma Poirot karaktere, amelynek megformálása Suchet után rendkívül nehéz lehetett Branagh-nak, és nem is nagyon sikerült. Ebben a feldolgozásban Poirot inkább Ustinov-féle bohókás, meg nem értett zseni, aki szereti a pici sütiket, leeszi a gengszter tortájáról a díszt és mindkét lábával belelép a lócitromba a szimmetria kedvéért. Ez a fajta alakítás sokaknak nem a kedvence, ám a megértőbb Christie-rajongók eltekintettek ettől. S így megszületett a második film is.
Halál a Níluson (2022)
Branagh ismét egy ismert Christie-regényhez fordult, nem kisebb feladatot vállalt magára, mint a Halál a Nílusont. A regény korábbi feldolgozásai is csupa nagy nevet vonultattak fel, így Branagh sem maradhatott alul: Gal Gadot-t tette meg Linett Ridgeway-nek, míg Emma Mackey, akit mostanság a Barbie filmben láthatunk viszont, megkapta Jaquline de Bellefort szerepét.
A látványvilág ezúttal is káprázatos lett, az egyiptomi tájak, a luxus és a szenvedélyek ábrázolása kellően feszültségkeltő, provokatív és érzékletes volt, azonban a Christie-univerzumban járatos nézőnek gyakran olyan érzése támadhatott, hogy ő valami egészen más filmet néz.
Kezdődött mindez azzal, hogy Branagh a részek közötti kapcsolatok megteremtésére, s valószínűleg Hastings ideiglenes pótlására Bouc-ot az Orient Expresszről beleírta a történetbe, mely akár izgalmas változásokat is hozhatott volna magával, de Bouc karaktere nem különösebben illeszkedett bele a történetbe.
Ezután vonultatta fel Branagh a színesbőrűvé tett karaktereket, majd a leszbikus idős párt is, akiknek a háttértörténete, bármennyire is volt életidegen és bármennyire is távolodott el az eredeti elképzelésektől, nem kevés időt vett el a filmből.
S végül, Poirot, az első film után kevésbé várt, de egyelőre reményteljes karakter, is megérkezett: hozta magával nevetségesen nagy, formáját és színét tekintve közel sem stimmelő bajuszának történetét, hajdani szerelmi csalódását katonakorából, mely természetesen Christie Poirot-ja sosem volt, s végül egy új, időskori vonzódást, a bajuszának leborotválását és jó nagy adag csalódást.
Branagh ezúttal nem két lépést tett hátra, hogy jobban lássa a regényt, hanem tizet és egy szakadék pereme felé, ahonnan már csak Hercule neve és bajuszának sziluettje látszik. De szakadékba zuhan-e Branagh?
Szeánsz Velencében (2023)
Nem tudni, miért, de Branagh úgy döntött, felhagy a leghíresebb Christie-regények adaptációjával, s inkább olyanokkal kezd, melyeket kevésbé ismer a nagyközönség. Így esett a választása a Halloween és halál avagy Ellopott gyilkosság című történetre is.
Az eredeti történet Woodleigh Commonban játszódik, amely egy angol kisváros, viszonylag átlátható közösséggel, ahol éppen Ariadne Oliver, a krimiírónő vendégeskedik. A Christie-regények egyik jellemző helyszíne pedig éppen az angol falucska, de legalább egy zárt közösség, ahol az emberek pletykálnak és nem lehet eltemetni a múltat.
Branagh, mint ahogy a film címéből is kiderül, a történetet Velencébe helyezi, s a Halloween hagyományát is kiírja a történetből. Az előzetes leginkább egy thriller vagy horror filmre emlékeztet, s gyerekeket, akik középpontjában vannak a regénynek, nyomokban tartalmaz.
A film szeptember 14-én kerül mozikba, ekkor derül hát ki, hogy Branagh ezúttal Poirot-t játsza-e avagy teljesen eltávolodott a karaktertől, Christie pedig író vagy inkább ihlető ebben az alkotásban.
Források: Szeánsz Velencében (2023) előzetes, Halloween és halál (könyv), Gyilkosság az Orient Expresszen (2017), Halál a Níluson (2022),
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
