Július 7-8-a között immár 8. alkalommal került megrendezésre az Újfehértói Fürtös Fesztivál. Az eseménynek a korábbi évekhez hasonlóan az Újfehértói Lovarda adott helyt. A fesztivál a környékbeli városokból is sok látogatót vonzott, akik a színvonalas programok mellett megkóstolhatták a nemzeti értéknek számító újfehértói Fürtös meggyet, valamint az abból készült pálinkát.
Fürtös Fesztivál – korábbi évek
A fesztivált első alkalommal 2008. 07. 12. – 14. között rendezték meg, akkor még a Fő téren; második alkalommal pedig 2009. 07. 10. – 12. között.
A korábbi években szintén ismert és népszerű előadók léptek színpadra, mint például a Desperado, Dér Heni, Csordás Tibi, a Magna Cum Laude, a Kozmix, a Neoton Família, Krisz Rudi, Szikora Róbert és az R-Go is.
VIII. Újfehértói Fürtös Fesztivál – 2023. 07. – 08.
Az idei évben a fesztiválnak az Újfehértói Lovarda adott helyet. Az érdeklődők pénteken, és szombaton látogathattak el az eseményre, pénteken a belépés mindenki számára ingyenes volt, szombaton pedig kisvonatot vehettek igénybe vehettek azok, akik messzebbről érkeztek, vagy nem szerettek volna a központból a lovardáig gyalogolni.
A pénteki napon 19:00-tól a szlovákiai Vágsellyéről származó Peter Srámek énekes lépett színpadra, míg 20:30-tól az Emlékezz rám, a Kedves naplóm, és az Örökké című dalaikkal ismeretséget és népszerűséget szerzett Children of Distance koncertjére látogathattak el az érdeklődők.
A szombati napon 10:00-től főzőversenyen vehettek részt a nevezett csapatok, illetve ugyanekkor az Újfehértói Fúvósok Egyesület is fellépett. 12:00-tól először valósult meg az Újfehértói Csergetés – megjegyzés: a csergetés más néven ostorpattogtatás. 14:00-tól az Újfehértói Mazsorett Együttes tartott bemutatót, 14:30-tól pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét az Aqua Manó Party műsora szórakoztatta a gyerekeket. A gyerekek emellett felülhettek a sárkányra, kipróbálhatták a dodzsemet, és az ugrálóvárat, választhattak a (villogó) játékok közül. Illetve az óriáskerékre is fel lehetett ülni. A fesztivál területén pedig ételes/ italos standok gondoskodtak a fesztiválra látogatók
15:30-kor Veres Gabica és Zumba családja, 16:00-kor pedig Matyi és a Hegedűsök fellépése várta az érdeklődőket. 17:00-kor VZoy lépett színpadra, míg 18:15-kor a főzőverseny eredményhirdetése következett. 19:00-tól a Best of Geszti élője volt az utolsó koncert, melynek során Geszti Péter és csapata egy 1,5 órás színvonalas fellépéssel szórakoztatta az egybegyűlteket, eközben Geszti Péter tartalmas gondolatokat is megosztott a közönséggel.
A fesztivált pedig a Trinidad és Tobago-ból származó világsztár, Haddaway fergeteges, egyórás koncertje zárta le, amiből persze a What Is Love című világsláger sem maradhatott ki.
A fesztivál végén Dr. Hosszú József Polgármester Úr megköszönte a közönségnek a részvételt, a fesztiválon dolgozók munkáját, mindenkinek biztonságos hazajutást kívánt, valamint bejelentette, hogy augusztus 20.-a alkalmából 3 napos rendezvény várja majd városunkban az érdeklődőket: 19-én a Piramis ad koncertet, míg 21-én a korábban a rossz időjárás miatt elmaradt István, a király című rockoperát tekinthetik meg a rendezvényre látogatók. 2024. április 27-én pedig ismét egy világsztár, ez alkalommal Dr. Alban látogat majd el városunkba.
Büszke vagyok arra, hogy városunk ilyen színvonalas rendezvényeknek ad otthont, valamint arra is, hogy Újfehértó az elmúlt években rengeteget fejlődött kulturális szempontból – a helyiek mellett idevonzva a környező településeken, városokban élő érdeklődőket egyaránt.
Képek forrása:
Kép 3: Saját
Kép 4: Saját