A kötelező olvasmányokról nehéz újat mondani, az alapvető álláspontokat pedig könnyű tipizálni: egyesek magát a kötelező olvasmányt mint fogalmat törölnék az oktatásból. Mások radikálisan aktualizálnák az egész kínálatot, megint mások szépítenék, toldozgatnák-foltozgatnák, míg az új és régi remekművek száma egyensúlyba nem kerül. Végül akadnak olyanok is, akik szerint nem véletlen, hogy az irodalmi kánon akképpen alakult, ahogyan, a diákoknak pedig igenis meg kell érteniük, amiket ők is feldolgoztak anno.
Ebben a vitában talán sosem születik konszenzus, megoldást pedig senki sem tud azonnal és hatásosan kínál a problémára, ugyanakkor az iskolapadból lassan kinőve, felnőtt fejjel érdemes lehet átgondolni: tényleg olyan szörnyűek a kötelező olvasmányok? Vajon nemcsak arról van szó, hogy nem jó helyen és időben kaptuk kezünkbe ezeket a könyveket? Vagy esetleg az tette őket olyan szörnyűvé, hogy ránk kényszerítették őket? A következőkben három olyan könyvet ajánlok a figyelmetekbe, amik talán érdemelnek egy új esélyt!
1. Flaubert: Bováryné
„Bováryné én vagyok” – mondta egyszer Flaubert, s azóta sokan sokféleképpen értelmezték ezt a mondatát. Én viszont azt érzem, mind egy kicsit Bovárynék vagyunk, amikor az insta-modellek képeit görgetjük a telefonunkon és irigykedünk, amiért mi nem jártunk még ezer helyen, nincs tökéletes minimalista szobánk és mert az életünk nem azt a vibe-ot adja vissza, mint amit az a kép, amit szíveltünk. De Bovárynék vagyunk akkor is, amikor megnézünk egy romantikus filmet, aztán csalódunk, amiért a mi párkapcsolatunkban nem tudunk kijelölni egy tetőpontot, ami után szerelmesen és örök boldogságban ellovagolhatunk a naplementébe, hanem haladunk tovább, megismerkedünk a hétköznapok nehézségeivel és unalmával is.
Bováryné a romantikus regények által bemutatott életet kergette, a nagy szerelmet, a fényűző életmódot, az erkölcsi magasztosságot, az önmagától való eltávolódást egy papírmasé figura felé, amit mi a fentebbi esetekben hiányolunk. A valódi élet számára nem volt elég.
Ebből a regényből, bármennyire is tűnik elsőre száraznak és érdektelennek – éppen úgy, mint Bovárynénak a valóság – sokat tanulhatunk arról, amit ma nagyon is modern problémának tartanak az emberek, mintha korábban az elvágyódás érzete nem létezett volna.
2. Móricz Zsigmond: Árvácska
Móricz nyelvezete nehéz és távoli. Ehhez hozzájárul az, hogy maga Móricz nem volt nyelvjárási beszélő, de szeretett volna a szövegeiben az élőnyelvre reflektálni, minél közelebbivé tenni a dialógusait a valódi párbeszédekhez, így kénytelen volt csekély tudását bevetni, és ezáltal olyan nyelvváltozatokat teremteni, amelyek nem léteztek.
Az Árvácska talán nem minden gimnáziumban került elő, azonban minden nyelvezeti nehézsége ellenére egy olyan mű, amelyet érdemes elolvasni. Az Ahol a folyami rákok énekelnek című könyv (Delila Owens) hatalmas sikereket ért el, ahogy a belőle készült film is. A történet báját az adja, hogy
egy rossz családi körülmények között felnövő, majd teljesen magára hagyott kislány, hogyan próbál boldogulni az életben, s hogyan küzd meg egy (alaptalan?) gyilkosság vádjával mint számkivetett.
Az Árvácska természetesen nem ugyanezt a történetet meséli el, ugyanakkor egészen hasonló. Főszereplője egy árva lány, aki folyamatosan egyik helyről a másikra kerül, borzasztó traumákat él át. Megható és nagyon súlyos regény ez, ami elhatol olyan mélységekig, mint Delila Owens könyve, talán még realistább és naturalistább is az élet ábrázolásában, s mégis, kevesen adnak neki esélyt.
3. Voltaire: Candide
A Candide nyúlfarknyi könyv. Leginkább azokhoz a kötetekhez tudnám hasonlítani, amelyek egy-egy híres regénynek a paródiájaként íródtak meg. Ilyen például Dogulas C. Kenney és Henry N. Beard méltán elfeledett Gyűrűkúra című remekműve vagy K. B. Rottring Heri Kókler és az epeköve című örök klasszikusa. Azt persze már a középiskolából jól tudjuk, hogy a Candide csupán a leibnizi optimizmus cáfolatára született, ugyanakkor arról keveset beszélünk, hogy valójában egy igazán szórakoztató történet.
A humor tekintetében messze felülmúlja a fentebb említett példákat, bár tény, hogy az áthallások már a Candide-ban is a komikum forrásává válnak, ugyanakkor a szöveg iróniája, az a rengeteg gúny és valóban vicces szituáció véleményem szerint azoknak is szerezhetnek néhány örömteli percet, akik ma már inkább videók formájában nézik az epés visszavágásokat és paródiákat másokról.
Ha tehetném, még sorolnám azokat a könyveket, amik második esélyt érdemelnek a nagyközönségtől, elvégre nem az ő hibájuk, hogy kötelezővé tették őket, a kánon részét képzik és fárasztó elemzésekkel próbálnak elérni a valódi lényegükhöz. Ahogy mentségül azt is meg kell említenem, hogy ezek a szövegek akkor, ha nem iskolai környezetben olvassa valaki azzal a céllal, hogy komoly mondanivalót találjon benne vagy a motívumok sokaságának egy koherens értelmezését adja, akkor tulajdonképpen ugyanazt tudják nyújtani, mint bármely másik kortárs vagy éppen csak népszerűbb regény: szórakozást, kikapcsolódást és olykor néhány fontos gondolatot.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
