A hétvégén megrendezésre került a budapesti Pride is, amire idén is borzasztóan sokan látogattak el. A Budapest Pride-on idén körülbelül 35 ezer ember volt jelen és mint mindig, a közlekedést most is megnehezítette az pestiek számára.
A tömeg délután 15:00-kor indult meg az Oktogon felé a Városligetből. Minden évben hatalmas rendőri jelenlétet igényel a rendezvény , hogy az egész zökkenőmentesen folyjon. Az résztvevők teljesen szivárványba borították Budapest utcáit, a színes táskákkal, sapkákkal, zászlókkal és napernyőkkel.. Az idei felvonuláson nem csak magyarokkal, de olasz, spanyol, angol és német nemzetiségekkel is találkozhatott az ember. A 2023-as Pride a szervezők szerint az egyik legvisszafogottabb volt, mert nem szerették volna provokálni a társadalmat.
A legtöbben táblákkal fejezték ki politikai mondanivalójukat, amelyen saját gondolatok de dalszöveg részletek is láthatóak voltak. A legtöbben idén is a Carson Coma zenekar sokatmondó szövegeiből válogattak. A zenekar tagjaival pedig a felvonuláson is találkozhattunk, akik legújabb Instagram bejegyzésükkel reagáltak a “padbotrányra”.
Az emberek mentalitása idén is változatlan volt, “tök mindegy hányan vagyunk, de a közösség évről évre erősebb”. Ez egyébként szerintem egy szuper megfogalmazás, már csak azért is, mert idén is jelentkeztek ellentüntetők 4 helyszínről is. A szervezőket és felvonulókat viszont ez nem tántorította el attól, hogy jól érezzék magukat. A vonuló tömegben felbukkant Karácsony Gergely is, és természetesen Lakatos Márk és Steiner Kristóf és párja is.
Karácsony Gergely a beszédében azt mondta: “ Egy olyan város nem szabad, ahol az LMBTQ-közösség, a romák és a diákok sem szabadok” Ezzel pedig szerintem nagyon sokan egyet tudunk érteni. A másik részlet amit beszédéből feltétlenül kiemelnék: “A valóságot a gyűlölettel próbálja a hatalom lefóliázni” Ezzel a Libriben történtekre próbált utalni, hogy igenis nem normális dolog az ha egy könyvet lefóliázva lehet csak megvásárolni, azért mert vagy LMBTQ témájú vagy egy LMBTQ szereplő is jelen van benne. Ennek kapcsán keltett még felháborodást, hogy a Pride reklámját az RTL főműsoridőben nem sugározhatta.
David Pressman, az amerikai nagykövet is részt vett az idei felvonuláson. A diplomata szerint ez egy különleges pillanat, amikor különböző szemléletű magyarok együtt ünnepelnek és megpróbálják az LMBTQ-közösség méltóságát és egyenlőségét előmozdítani. Magyarországot összesen 38 ország figyelmeztette, amely egy nagyon erős jelzés a kormány számára. Pressman úgy gondolja az országok aggódnak az LMBTQ társadalomért és ezért is próbálták figyelmeztetni őket.
Viszont, ha neked sem volt elég ennyi az idei Prideból akkor itt van néhány szuper LMBTQ témájú film és sorozat amellyel tovább folytathatod az élményt.
Glamorous
A sorozat a Netflixen jelent meg 2023 júniusban és igaz rövid, de nagyon pörgős és nagyon szuper szempontból közelíti meg az LMBTQ témát. Emellett pedig Marconak a plázában dolgozó sminkelni imádó szereplőnek követi nyomon a karrierjét és a szerelmi életét. Láthatjuk, hogyan sikerül neki saját életét felépítenie, a Mamahotelt elhagynia és az álmai szerint élnie.
I am not okay with this
A rövidke 7 epizódos sorozat még 2020-ban jelent meg a Netflixen. A sorozatban két ismertebb csillagba is belefuthatunk, akikkel előtte az IT című horrorfilmben találkozhattunk. A történet egy felnőtté válást és a keresem önmagam szakaszában élő lány fejlődését követi végig. A nézők nagyon várták a folytatást, viszont a színészeket a pandémia alatt sajnos nem tudták megfizetni, hogy a forgatás később folytatódni tudjon.
Love, Simon
Engem személy szerint nem sok film tud megsiratni, de itt belőlem is kiszedtek pár könnycseppet. A főhősünk Simon egy tinédzser fiú, aki mint minden tini titkokat őrizget. Viszont egy internetes bejegyzéssel a titka bonyolódni kezd. Majd kap egy szerelmi vallomást is amely sok mindent megváltoztat, viszont a coming out rész a filmben az egyik legszívhezszólóbb jelenet. A filmben szinte az összes kamaszkori jellemző benne van és a végére még egy cuki lezárást is kapunk.
Ha kicsit más témájú elvontabb filmekre is kíváncsi vagy, csekkold a másik filmes cikkem is!
Képek forrása: